A műhely titkai – a Zárva-ház kiállítása

Január 7-én, szombaton délután három órakor kezdődik a „Nyitva van a Zárva-ház” elnevezésű kiállítás megnyitója a Bóbita Bábszínházban.

Rajzok, makettek, bábok, plakátok – a bábtervező műhelyében születnek, és a bábszínházakban, utcákon, tereken tett kicsi életnyi kitérő után olykor ide is térnek haza. A bábtervező szeretettel fogadja őket, helyet csinál a hazatérőknek, az éppen születők mellett.

Vajon hány és hányféle lakója van a Zárva-háznak, a titokzatos bábkészítő műhelynek?

A Bóbita Bábszínház bábmúzeumában szombattól három hónapon keresztül várják a látogatókat a Kecskeméten élő bábtervező alkotásai. Mátravölgyi Ákos visszatérő tervezőként szerepel a Bóbitában. Alkotásait többek között a Diótörő, a Rigócsőr király, a Kék madár, valamint a „A Sárkánykirály palotája” című előadásokon láthatta a közönség.

A kiállítás a Bábmúzeum nyitva tartása szerint látogatható hétfőtől szombatig 9.00 és 16.00 között.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés