A pécsi Jobbik közleménye

Sajtóközlemény:

“Szokásos történetnek indult a pécsi buszok kálváriája. Jött egy befektető az új buszok ígéretével, csak éppen nem teljesült belőle semmi, a közpénz viszont szépen folyt be a társaságba. Később nagy felháborodást keltett Pécsett, hogy a PK Zrt. eladta a város buszait a Busrent Kft.-nek. Csak az akkori képviselők hallgattak, mert a nagy egyetértésben lévő Fidesz-MSZP a 2010. június 10-i közgyűlésen egybehangzó igen szavazattal támogatta azt a szerződést, amelyet az adóhivatal jogellenesnek ítélt, és 770 millió Ft büntetést fizettet közpénzből a bűnösökkel.

Majd a választási kampányban már a Fidesz ígérte az új buszokat, minden újság tele volt képekkel, szavaztatták a lakosságot, kinek melyik tetszik, hogy aztán továbbra is a koszos, lerobbant járműveken utazzanak, amelyeken sorra lesznek rosszul a sofőrök. Az új, fülkeforradalmár városvezetés először létrehozta a Tüke Busz Zrt.-t buszok, sofőrök, vagyon nélkül, majd „elfoglalta” a PK Zrt-t, hogy átvegye a menedzsmentet, és rögtön lejjebb adtak a tervekből. Használt, 20 éves buszok vásárlásáról döntöttek, de nincs az a bank, aki ezt meghitelezné ennek a csőd szélén álló városnak.

Az iskolakezdésnek tehát a megtizedelt, lerobbant buszparkkal, ritkított menetrenddel vág neki a cég, így serkentve a lakosságot a koránkelésre, hogy időben beérjenek az iskolába, a munkahelyükre.

Vajon meddig járható még ez az út, hogy levitézlett politikusok megszavazzák azt, ami ellen vizsgálatot indítanak, és végül mindenki kibújik a felelősség alól? Javasoljuk tehát a Közgyűlés feloszlatását és új választások kiírását, hogy végre rendet tegyünk a városban.”

Forrás: Pécsi Jobbik

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés