6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaA Pécsre érkező Jabil a legjobbak között

A Pécsre érkező Jabil a legjobbak között

Átadták a 2011. év befektetője elismeréséket hat kategóriában csütörtökön, a Parlamentben.

A nemzetgazdasági miniszter – a Nemzeti Külgazdasági Hivatal javaslatára – azoknak a kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó vállalatoknak ítélte oda a díjat, amelyek 2011-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: érdemes befektetni Magyarországon, a reformok nagy részén túlvan az ország, és együttműködést szorgalmazott, hogy még több befektetés jöjjön Magyarországra.

Az ünnepségen Cséfalvay Zoltán elmondta: Európában a kormányoknak három kihívással kell szembenézniük: egyrészt gyorsan kell reagálni a változásokra, másrészt össze kell egyeztetni a stabilitást és a növekedést, harmadrészt meg kell osztani a válság terheit és kockázatait. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: Magyarországon a bankszövetséggel decemberben kötött egyezség jó példája a kockázat, a terhek megosztásának.

Az államtitkár szólt arról, hogy Magyarország a reformokban néhány területen gyorsan haladt, például a korai nyugdíjak ügyében, az adósságféket beépítették az alkotmányba. Másutt felzárkózott az európai világhoz, ilyen a foglalkoztatás kérdése, maradt viszont még teendő a tömegközlekedés, az önkormányzati rendszer átalakításában.

Magyarország versenyképességi politikájáról szólva az államtitkár rámutatott: ez három pillérre épül, az üzleti környezet javítására, a foglalkoztatásra, az egyszerűbb államra. Szerinte a versenyképesség erősítésében tovább kell lépni, és ebben a kutatás-fejlesztés-innováció jelentős szerepet játszik.

Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke az ünnepség megnyitóján hangsúlyozta, az egy éve működő hivatalt a kormány azért hozta létre, hogy segítse a Magyarországon befektető cégeket, a hazai kis- és középvállalkozások exportörekvéseit támogassa. Az idén az export területén kiemelkedően teljesítő magyar cégeket is díjazni fogják.

A HITA elnöke reményét fejezte ki, hogy tovább erősödik a befektetői kedv Magyarország iránt.
Az ünnepségen az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása díjat a Mylan, a világ harmadik legnagyobb generikusgyógyszer-gyártó cége vehette át mintegy 60 millió eurós, 320 főnek munkahelyet biztosító komáromi beruházásával.

Az év legnagyobb volumenű bővítése díj az ország legnagyobb ipari termelő vállalatát, az Audi Hungaria Motor Kft.-t illette. Az Audi Hungariánál megvalósuló több mint 900 millió euró összberuházási értékű új járműgyár részeként pótlólagos beruházással présüzem és hozzá kapcsolódó ipari infrastruktúra létesül, amely 300 új munkahelyet teremt.

Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata elismerést a Jabil vehette át, amely 670-nel gyarapította dolgozói számát Tiszaújvárosban 4G-s kommunikációs technológia gyártását célzó projektjével.

Az év legnagyobb új regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata a 2011-es évben az AGCO Hungary Kft. lett. A Budapesten megvalósuló új SSC beruházás a cég 16.000 alkalmazottjának nyújt IT szolgáltatásokat szerte a világon. A vállalat további üzleti funkciók telepítését tervezi a budapesti szolgáltató központjába.

A K+F együttműködésért díjat idén a Robert Bosch Kereskedelmi Kft. kapta a kutatás és fejlesztés területén betöltött szerepe, valamint az egyetemekkel és kutatóintézetekkel megvalósított kiemelkedő kapcsolata miatt.

Az ipari park és az önkormányzat befektetésösztönzés területén végzett erőfeszítéseinek elismeréséül a Legjobb ipari park címet a Polgár Ipari Park nyerte el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő