A PTE informatikai igazgatója veszi át ideiglenesen a kancellári feladatokat

A Semmelweis-nap alkalmából, június 30-án az Emberi Erőforrások Minisztere Elismerő Oklevelét vette át Jenei Zoltán, aki több mint öt éven keresztül volt a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, azonban június 30-ával visszahívta pozíciójából az Innovációs és Technológiai Minisztérium. 

Az egyetem közleményében olvasható, hogy a PTE első kancellárja 2015. januártól dolgozott a Pécsi Tudományegyetemen, munkájáért tavaly februárban a „Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozat” kitüntetésben is részesült.

Mint írják, „a távozó Jenei Zoltán kancellár munkájának köszönhető az egyetem oktatási, gyógyítási tevékenységéhez szükséges gazdálkodási környezet stabililzálása és jelentős szerepe volt abban, hogy a Modern Városok Program keretén belül zajló, közel 30 milliárd forint értékű infrastrukturális egyetemfejlesztés a sikeres befejezésénél tart”.

Az új kancellár kinevezéséig, teljes jogkörrel a Pécsi Tudományegyetem informatikai igazgatója, Bogár Tamás veszi át a kancellári feladatok ellátását július elsejétől, tehát mától.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés