A rendkívüli ítélkezési szünetben is fogadnak ügyfeleket a közjegyzők

Megváltozott ügyfélfogadási rendben ugyan, de továbbra is folyamatosan igénybe vehetjük a közjegyzői eljárásokat a mindenkor érvényben lévő jogszabályi és egészségügyi keretek között – erről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi közjegyzői kamarák közösen gondoskodnak.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara közleménye szerint így a kormány által elrendelt rendkívüli ítélkezési szünetben is lehet például a halaszthatatlan banki és finanszírozási ügyekben közjegyzőhöz fordulni, viszont hagyatéki tárgyalást nem tűzhetnek ki a közjegyzők.

A rendkívüli ítélkezési szünet miatt március 15-étől kezdődően nem telnek a szokásos határidők a közjegyzői eljárások, így például a fizetési meghagyásos, vagy a hagyatéki eljárás esetében sem.

A MOKK arra kér minden ügyfelet, hogy mielőtt közjegyzőhöz fordulna, mindenképpen érdeklődjön (telefonon vagy e-mailen) az adott irodában, vagy a kamaránál a tényleges ügyfélfogadás rendjéről és idejéről, ahol pedig az adott eljárásban lehetőség van az elektronikus ügyintézésre, úgy válasszák ezt az utat ügyeik intézésére – áll a közleményben.

Hirdetés