A rezsicsökkentés megnyesése máris érződik az áramfogyasztáson

Már az elmúlt hónapokan is érzékelhető volt a visszaesés a hazai áramfogyasztásban a tavalyi adatokhoz képest, amióta azonban a kormány bejelentette a rezsicsökkentés csökkentését, még kevesebb villamos energia fogyott idehaza.

A Mavir átviteli rendszerirányító rendszer szerint az idei év első négy hónapjában háromban is megdőlt az adott hónapra érvényes áramfogyasztási rekord Magyarországon, azonban az utóbbi három hónapban már csökkenő tendencia figyelhető meg – számolt be a Telex a Portfolió híre alapján.

Májusban az addigi növekvő tendencia megtorpant, majd júniusban már 3,5 százalékkal volt kisebb az áramfogyasztás, mint egy éve ugyanakkor. Júliusban, a hónap 24. napjáig már 4,6 százalékos volt a csökkenés 2021-hez képest, de még érdekesebb, ha a július 14-24. közti időszakot nézzük meg. Július 14-én jelentette be ugyanis a kormány, hogy az átlagfogyasztás felett már többszörös árat kell fizetni a villamos energiáért a lakossági fogyasztóknak is. Ebben a 11 napban már 5,2 százalékkal kevesebb áram fogyott idehaza, mint tavaly ugyanezeken a napokon.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés