10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldTömeges betelepítés: elfelejthetnék Magyarországot

Tömeges betelepítés: elfelejthetnék Magyarországot

Ha megvalósul a tömeges betelepítés, az megváltoztatja Magyarország kulturális és vallási képét, illetve nemzeti értékeit – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter hétfőn a Baranya megyei Szentlőrincen.

Fazekas Sándor a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációról rendezett lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón azt mondta: jó néhány nyugat-európai országban az látható, hogy a nemzeti kultúrák helyébe „multikulturális egyveleg” lép. A mai multikulturalizmus annak az internacionalizmusnak az „egyenes ági leszármazottja”, amely rengeteg szenvedést hozott a magyar népre és más európai nemzetekre – mondta a politikus, majd leszögezte: nem kellenek ilyen kísérletek.

„Ezt az országot úgy szeretjük, ahogy az elődeinktől örököltük. A mi generációnk is hozzátette a magáét, és szeretnénk úgy továbbadni a gyermekeinknek, unokáinknak, hogy továbbra is a magyarok országa legyen” – hangoztatta a miniszter.

Fazekas Sándor szerint Magyarország keresztény országként mindig helyt tudott állni Európa közepén; „a modernkori népvándoroltatás” idején pedig különösen fontos, hogy a magyarok egységes véleményt alakítsanak ki a kérdésben. A migráció és a biztonság összefüggéseire térve kifejtette: a tömeges bevándorlás által érintett országokban az látható, hogy romlik a közbiztonság, romlanak a megélhetési feltételek, az életminőség drasztikusan hanyatlik. „Bízunk abban, hogy ettől meg tudjuk kímélni az országot” – fogalmazott a miniszter, aki jelezte: a nemzeti konzultációkon az emberek véleményét szeretnék összegyűjteni, majd kiértékelni.

Nagy Csaba helyi fideszes választókerületi elnök a többi közt arról beszélt, hogy 2015-ben volt olyan hónap, amikor a megyénél több mint 36 ezren lépték át jogellenesen a határt.

„Szentlőrinc, Szigetvár, Harkány, Siklós, Sellye és Sásd teljes lakosságát lehetett volna lecserélni olyan emberekre, akik illegálisan jöttek be Magyarországra” – érzékeltette az akkori helyzetet a politikus. Álláspontja szerint Brüsszel a migránskérdéshez való hozzáállásával azokat sújtja, akik betartják a jogszabályokat és azokat védi, akik nem ezt teszik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő