11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA tragédia áldozatára emlékeztek

A tragédia áldozatára emlékeztek

Éppen egy éve torkollott tragédiába, hogy az orvostudományi kar biofizikai intézetében egy ámokfutó lövöldözésbe kezdett. Az egyik meglőtt fiatal sérülései életveszélyesek voltak, s már az orvosok sem tudták megmenteni életét. Egy emléktábla avatásával a gyógyszerészhallgatóra emlékeztek diáktársai, hozzátartozói, s az egyetem vezetői pénteken délután a tett helyszínén.

GALÉRIA! KLIKK IDE!

Mintegy százan vettek részt a lövöldözést követően elhíresült épület előtt a tragikus esemény egyéves évfordulóján azon a megemlékezésen, amelyet a Pécsi Tudományegyetem vezetősége és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) szervezett az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Biofizikai Intézeténél pénteken délután.

Az eseményen a személyes tragédiák előtt fejet hajtva, illetve az azt követő rendkívül erős közösségi összefogásra emlékezve, a hallgatói érdekképviseletek és az egyetem vezetőségének jelenlétében került egy emlékmű felavatására az intézet udvarán.

Az avatáson az áldozat legközelebbi hozzátartozói mellett egykori diáktársai, tanára, s az egyetem vezetői – többek között dr. Bódis József rektor, dr. Kollár Lajos a Klinikai Központ főigazgatója és dr. Miseta Attila az ÁOK dékánja, valamint Herendi Ferenc az EHÖK elnöke – emlékeztek meg.

Mint azt Bódis József rektor beszédében elmondta, bár Amerikában és Németországban volt példa hasonló megmagyarázhatatlan ámokfutásokra, soha senki nem gondolta, hogy egyszer éppen Pécsett történik hasonló tragikus eset. A rektor utalt rá: a tábla részét képező, két egymásba kulcsolódó dombormű üzenetet is hordoz: azt üzeni, hogy összefogással, egymásra figyeléssel talán megakadályozhatóak hasonló esetek. A vezető arra kérte a megjelenteket: fogják meg egymás kezét, hogy ezzel is jelezzék: érdemes, s kell egymásra figyelnünk.

A beszédet követően a megemlékezők egy-egy szál virágot, s egy-egy mécsest helyeztek el az emléktábla alatt, majd csendben, egy szó nélkül távoztak a helyszínről.

Éppen egy évvel ezelőtt G. Ákos négy embert megsebesített, egyikük, a fiatal kaposvári fiú belehalt a három lőtt sebe okozta sérüléseibe. A lövöldöző azóta is előzetes letartóztatásban várja a december 15-i bírósági tárgyalást. G. Ákos ellen, előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.

A lövöldözés óta a felvételiken lehetőség van szóbeli elbeszélgetésekre, s Bódis rektor szerint az egyetem tanulói is jobban nyomon követik diáktársaik viselkedését. Így a remények szerint a jövőben előbb észreveszik, ha „baj készülődik”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő