13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaCsizi szerint biztató jövő vár Pécsre

Csizi szerint biztató jövő vár Pécsre

Bár a világot, különösen Európát – és így Magyarországot is – sújtja gazdasági válság, ennek ellenére Pécsre újabb és újabb cégek települnek. A Huawei és a Flextronics után most egy amerikai gyártó, a Jabil érkezik a városba, amely első körben csaknem félezer stabil munkahelyet teremt majd. Csizi Péter alpolgármestert, országgyűlési képviselőt kérdeztük a fejlemények hátteréről.

– Több új, nagyfoglalkoztató is megjelenik Pécsett ezekben a hetekben. Milyen módon sikerült elérni, hogy az Elcoteq csődje után ilyen rövid idő alatt új befektető verjen gyökeret Pécsen?
– Mind a Huawei, illetve a Flextronics komoly erőforrásokkal van jelen Pécsett, és most csatlakozott a Jabil is, amely egy amerikai elektronikai gyártó cég. Az Elcoteq csődjéről Pécs nem tehet, megakadályozni sem tudtuk ezért. Ellenben folyamatosan tárgyaltunk és tárgyalunk jelenleg is világcégekkel, mert az a célunk, hogy minél több nagy foglalkoztató legyen Pécsett. Erre minden esélyünk meg is van, hiszen nem csak képzett szakemberek vannak városunkban, hanem egy igen komoly tudásbázis is, az egyetem miatt, amelyre szintén alapozhatunk mi is és a cégek is. Még egy fontos szempont van számunkra, a nagy cégek pécsi beszállítókat, alvállalkozókat alkalmaznak, amely szintén jó hatással van a helyi gazdaságra.

– Pécs egy ipari park résztulajdonosa, már autópályával is rendelkezik. Előfordulhat, hogy az elektronikai termékek gyártása, szervizelése kapcsán az ország egyik éllovasa lehet a város? Van például kormányzati szándék ezzel kapcsolatban?
– Bár Pécs igen erős kormányzati támogatást élvez, elsősorban a mi feladatunk az, hogy a város adottságait, lehetőségeit bemutassuk, ezekkel megismertessük a külföldi cégeket, befektetőket. Így van esélyünk arra, hogy egy esetleges terjeszkedés során számoljanak városunkkal is, mint lehetséges helyszínnel. Emellett, valódi partnerséget ajánlunk fel a befektetők, cégek számára. Ez azt jelenti, hogy felesleges, vagy Pécsnek hosszútávon kárt okozó kedvezmények helyett – ha lehet – beszállunk az üzletbe, ami garanciát jelent mind az ő, mind a mi számunkra. A cégeknek azért, mert tudják, hogy számíthatnak a városra, hiszen közösek az érdekeink, nekünk pedig azért, mert a nyereségből gyarapodik a közösség és a város. Lényegében ez a stratégiánk, ennyit tehetünk.

– Milyen módon hathatnak ki a városra a mostani beruházások. Vonhatnak-e maguk után például lakásépítési hullámot, infrastrukturális fejlesztéseket?
– Ez egy lényegesen összetett kérdéskör. Pécsett – az ország sok nagyvárosához képest – jó az infrastruktúra, hiszen megközelíthető autópályán, de akár repülővel is, telephely szempontjából pedig a régió legnagyobb ipari parkja is itt van. De számos más terület is rendelkezésre áll. Ettől függetlenül komolyan gondolkodunk közlekedés-fejlesztésben, hiszen nemrég uniós forrást is nyertünk erre, mintegy 700 millió forintot. Hosszútávú célunk az egyébként, hogy a lehető legtöbb képzett fiatalt tartsunk a városban, akik itt tanulnak az egyetemen. Ha sikerül, ez is jó hatással lehet az ingatlanpiacra is.

– Bár jelentősebb cégek érkeztek mostanában Pécsre, mi a helyzet a kis- és közepes vállalkozásokkal? Ők milyen helyzetben vannak?
– Sajnos a gazdasági válság erősen befolyásolja a kisebb cégek működését. Ezt érezzük mi is, de a magunk eszközeivel, lehetőségeivel próbáljuk támogatni a pécsi cégeket, vállalkozásokat. Ilyen például az a 100 millió forintos alap is, amelyre pályázhatnak majd januártól. Ennek célja elsősorban, hogy megőrizzék a munkahelyeket, mert számunkra, és a pécsi családok számára is, ez a legfontosabb. A sok negatív hírrel ellentétben pedig kifejezetten meglepő lehet, hogy az utóbbi hónapokban csaknem 1200 új cég, vállalkozás kezdte meg a tevékenységét városunkban, ami azt mutatja, hogy sokan látnak lehetőséget Pécsben. A bizalom folyamatosan nő Pécs iránt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő