Addig lesz kerítés, amíg kell

Addig tartják fenn a műszaki határzárat a magyar-szerb határon, ameddig szükséges – mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, a törvényalkotási bizottság ülése előtt.

A politikus emlékeztetett: az Országgyűlés határozott arról, hogy azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a műszaki határzár a lehető leggyorsabban megépülhessen, kivételes eljárásban tárgyalja a parlament. Ez azt jelenti, hogy pénteken a törvényalkotási bizottság lefolytatja a részletes vitát, és hétfőn dönt a kérdésben az Országgyűlés – magyarázta. Hozzátette: ha nem lenne a kivételes eljárás, akkor bizonytalan időre eltolnák a döntést, hiszen az Országgyűlés legközelebb már csak ősszel ülésezik, azaz több hónapot késne a határzár ügye.

Tuzson Bence kifejtette: a törvény azt is lehetővé teszi, hogy a mostani viszonylag hosszú határidőhöz képest jóval gyorsabban folyjanak azok az eljárások, amelyek keretében a menedékjogi kérelmeket Magyarországon el lehet bírálni.

Aki nem támogatta ezt a javaslatot, az a mellé állt, hogy bizonytalan időre elhalasszák a helyzet rendezését, holott komoly problémáról van szó, ugyanis míg tavaly 42 777-en jöttek Magyarországra, addig idén eddig már csaknem 70 ezren, és ha nem tesznek semmit, akár 120-130 ezer is lehet ez a szám az év végére – mondta a szóvivő.

Kijelentette: ilyen sok embert Magyarország nem bír el, ezért rendkívül fontos, hogy az ország egy “ilyen újkori népvándorlásban” milyen álláspontot követ. A legálisan érkezőket be kell engedni az országba, de akik illegálisan jönnek, azokat nem – mutatott rá. Hozzáfűzte: ezért van szükség a műszaki határzárra.

A fideszes politikus elmondta: minden ellenzéki párttól azt kérik, hogy támogassa a kormánypártok által elkezdett politikát az ügyben, de különösen a Jobbiktól, amely “szavakban mindig erős ebben a kérdésben, de tettekben gyenge”.

Tuzson Bence az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) aggályaival kapcsolatban elmondta: tudják, hogy Magyarországot meg kell védeni, és ennek érdekében fel kell építeni a kerítést, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék az emberi jogokat teljes egészében tiszteletben tartani.

A képviselő közölte: nem lehet tudni, meddig fog fennállni a jelenlegi helyzet, de hogy megvédjék az országot és annak déli határát, mindig a leghatékonyabb megoldást kell választani, és ma a műszaki határzár tűnik a leghatékonyabb megoldásnak.

Mint mondta, a Magyarországot körülvevő országok biztonságos országok, és aki onnan átlépi a schengeni övezet határát, az nyilvánvalóan nem a személyes biztonsága miatt teszi ezt, hanem a jobb élet vélt vagy valós reményében.

Hirdetés