Ahol már többet neteznek mobilon az emberek

A britek már okostelefonjukról használják a legtöbbször az internetet a szigetország távközlési hatóságának jelentése szerint.

hirdetés

Az Ofcom kutatásából kiderült, hogy a felhasználók az esetek harmadában kapcsolódnak okostelefonról a világhálóra. Tavaly ez az arány még csak 23 százalék volt – közölte az MTI.

A növekedés főként az audiovizuális tartalmak iránti érdeklődésnek és a 4G hálózat terjedésének köszönhető a felmérés szerint. Utóbbi révén egyre többen néznek videókat és on-demand televíziós tartalmakat, miközben úton vannak.

Az okostelefonok térnyerésével a 2014-es 40 százalékról 30 százalékra csökkent a laptopokról való internetezés aránya.

Az Ofcom szerint a 2012-es 39 százalékhoz képest 2015-ben már a felnőttek kétharmadának van okostelefonja. A távközlési hatóság szerint az okostelefonok iránti keresletet a fiatalabb korosztály fűti. “Ezek a készülékek egyre fontosabbá válnak a napi információszerzéshez és a kommunikációhoz. Az okostelefon-tulajdonosok napi csaknem két órát interneteznek, ez mintegy kétszerese annak, amit az internetezéshez laptopot vagy asztali gépet használó emberek eltöltenek online” – mondta az Ofcom piackutatási igazgatója.

A világhálón töltött idő egyébiránt a 2005-ös heti 9,9 órához képest 2014-re heti 20,5 órára emelkedett Nagy-Britanniában. Ennek ellenére a legfőbb szórakoztatóeszköz továbbra is a televízió, egy átlagos brit felnőtt napi 3 órát és 40 percet töltött a képernyő előtt tavaly.