Akár ötezren is zenélhetnek Pécsen

Zenetörténeti előadások, szakmai beszélgetések és zeneipari képzések is lesznek a Hangszert a kézbe programsorozaton, melyre eddig az országban négy helyszínen több mint húszezren voltak kíváncsiak. A sorozat Pécsre jön, így akár ötezren is muzsikálhatnak. 


A Cseh Tamás Program keretében a Hangszert a kézbe rendezvénysorozatot azért hirdették meg, hogy minél többen zenéljenek és leginkább a fiatalokkal, gyerekekkel szerettessék meg a muzsiklást. Az országjáró roadshow pécsi rendezvényét a Zsolnay-negyedben május 9-től 13-ig tartják meg.

Az ingyenes eseményen 400 négyzetméteres interaktív hangszerkiállítás várja a látogatókat, valamint hangszersimogatót tartanak, azaz a résztvevőknek lehetőségük lesz kipróbálni és kézbe venni több mint száz hangszert és hangtechnikai berendezést is.

Külön standon lehet gitárokkal és basszusgitárokkal, dobokkal, billentyűs hangszerekkel és elektronikuszenei tartozékokkal, valamint ministúdiókkal ismerkedni.

Délutánonként kísérőrendezvények, minikonferenciák, képzések, játékok is lesznek a program keretében. Több könnyűzenei szakmai szervezet és zeneiskola is bemutatkozik. A zenetörténeti előadások, szakmai beszélgetések, zeneipari képzések, illetve helyi és a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok színpadra lépése teszi még színesebbé a programokat.

További részletekért KLIKK IDE!

Hirdetés