Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, akik a gyanú szerint százmillió forinttal károsították meg a költségvetést.

A gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. Majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább – szintén csak papíron – a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak. A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel. Ezzel az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen – köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben – tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően.

Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal „variáló” fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is.
Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés