Alig készülünk a nyugdíjas évekre

A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte, így Magyarországon is mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára – állapítja meg az Aegon megbízásából 12 országban végzett kutatás.

hirdetés

Az Aegon egy nullától tízig terjedő skálán mozgó indexet számol a nyugdíjra való felkészültség mérésére. A mutató hat fő elemből tevődik össze: a személyes felelősségvállalásból, a tudatosság szintjéből, a pénzügyi jártasságból, a tervezésből, a pénzügyi felkészültségből illetve a tartalékolásból.

A társaság 2013. évi felmérése azt mutatja, hogy azokban az országokban, ahol a kutatást már tavaly is elvégezték, kivétel nélkül csökkent az index értéke.

Magyarországon a tavalyi 4,80-ról 4,73 pontra mérséklődött a mutató az idén, és enyhén elmarad a 12 ország 4,89 pontos átlagától is.

Az index értéke Japánban a legalacsonyabb – 4,3 pont -, míg Németországban a legmagasabb, 5,5 pont.

A kilátásokat illetően a megkérdezettek változatlanul pesszimisták. A válaszadók 64 százaléka szerint a jövő nyugdíjas generációjának sokkal nehezebb dolga lesz, mint a mostaninak, és csak 9 százalék számít arra, hogy a mostani nyugdíjasokéhoz képest javul majd a helyzet.

Az átlagnál is rosszabb e téren a helyzet Magyarországon: itt a válaszadók négyötöde vélekedett úgy, hogy a jövő generációinak nehezebb dolga lesz, és mindössze két százalékot tesz ki azok aránya, akik a helyzet javulását várják.

A kutatásban a Transamerica Center for Retirement Studies és a Cicero Consulting működött közre. Az érintett országokban – Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Japánban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában – 2013 januárjában és februárjában készültek a felmérések.