12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaAmikor nő dirigál

Amikor nő dirigál

Fennállása óta először vezényli nő a kétszáz éves pécsi Pannon Filharmonikusokat: a finn Eva Ollikainen február 23-án debütál a Kodály Központban.

A skandináv országokban széles körben elismert, 31 éves dirigens vezetésével a zenekar Jean Sibelius Pohjola lánya – szimfonikus fantázia, Camille Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso, Jean Sibelius 6 humoreszk, valamint Nyikolaj Rimszkij-Korszakov Seherezade című művét adja elő az este hat órakor kezdődő Ezeregyéjszaka meséje című est keretében – áll az együttes MTI-hez eljuttatott közleményében.
A művészvilágban manapság is ritkaságnak számít, ha női karmester áll egy szimfonikus zenekar élére. Eva Ollikainen 12 éves korában vezényelt először, és ma már olyan zenekarokkal ápol rendszeres kapcsolatot, mint a Stockholmi Királyi Filharmonikusok, a Svéd Rádiózenekar vagy az Izlandi Szimfonikusok. Az elmúlt évadban együtt szerepelt a Berlini Német Szimfonikus Zenekarral, a Londoni Szimfonikusokkal, a Brüsszeli Filharmonikusokkal és az Új Japán Filharmonikusokkal. A pécsi koncertet megelőzően a Svéd Királyi Operában lépett fel, a közeljövőben pedig nagyzenekari hangversenyeken dirigál a skandináv országokban.

A zene mellett a hajózás iránt is érdeklődő, és az elmúlt években a tradicionális vitorlás hajók építését kitanuló karmesternő szerencsésnek tartja magát, amiért „elfogadó” országba született, női mivolta megkülönböztetést nem jelentett számára – írták a Pannon Filharmonikusok.

Horváth Zsolt igazgató szerint az együttes számára mindig kihívás új szakmai irányokat felfedezni. „Első ízben játszunk női karmesterrel, aki nem csupán nőiességében nyújt különlegeset, hanem a szakmai hozzáértésében is, amellyel a finn zeneszerző, Sibelius műveit interpretálja”. Hozzáfűzte: a Pannon Filharmonikusok több mint fele női muzsikusokból áll.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő