A tanárnő nyílt levélben írt lapunknak, amelyet az alábbiakban közlünk:
„Hétfő reggel kilenc óra, gyülekező az IPC (International Project Centre) piros ajtójával szemközti füves domboldalon, remélem nem tévedek el. 15 ország közel 110 hasonló izgalommal érkezett július első hétfőjének reggelén a Colleton Crescentre, az angliai Exeterben.
Nyolcadik éve tanítok angolt és már ötödik éve a pécsi Jókai Mór Általános Iskolában. Úgy éreztem a legnagyobb feladat, amivel a tanítási órák alatt meg kell birkóznom az, hogy a bátortalanabb, vagy gátlásosabb tanulóimat is szóra bírjam, még hozzá angol nyelven.
Vajon milyen új módszerrel tehetem mindezt, hiszen már mindent, ami eddig a tarsolyomban volt, felhasználtam, miközben a sokadik osztályom küzd ugyanazokkal a nyelvtani bonyolult szerkezetekkel, vagy az angol szavak furcsa kiejtésével. Ezért döntöttem úgy, hogy beadom pályázatomat a Tempus Alapítvány Comenius programjára, egy szakmai továbbképzésre. Alaposan átlapozva Comenius-Gruntvig katalógust mely több száz tanfolyamot kínált, gondosan ügyeltem arra, hogy diákjaim, iskolám és saját elvárásaimnak is a legmegfelelőbb kurzust válasszam.
A pályázatomban indokolnom kellett, miért esett a választásom az exeteri iskolára, és többek között azt is indokolni kellett, hogy milyen hatásai lesznek a továbbképzésnek saját tanítási módszereimre, diákjaim nyelvtanulási motiváltságára valamint közvetlen és szélesebb körben kollégáim érdeklődésre egy hasonló pályázat megírásához, illetve az általam megismert módszerek elsajátítására. A tanulás szellemi tevékenység, de jól sejtettem, hogy a legtöbb feltételezés ellenére, az igen is napos Anglia dél-nyugati csücskében fekvő Exeter városa a szabadidőben, biztosan lehetőséget kínál majd a tanultak feldolgozására és az új lendület begyűjtésére.
Július első két hetében mindez elkezdődött. Spanyol, cseh, lengyel és olasz kollégáimmal laktam egy kedves angol hölgynél. A családos elhelyezés számomra nem volt kétséges, hiszen nagyon kíváncsi voltam, hogyan telnek a hétköznapok a békés utcák, virágoskertes házikóiban. Az első napon meglepődve tapasztaltam, hogy 4 kollégámmal lakunk egy házban, de az első vacsora után rögtön éreztük, hogy bár 5 különböző országból érkeztünk, célunk mégis ugyanaz, így elválaszthatatlan társaság lettünk az óraközi teaszünetekben, a kirándulások és a délutáni beszélgetések alkalmával.
Az iskola piros ajtaja rögtön saját iskolámat jutatta eszembe és nagyon izgultam, vajon milyen csoportba kerülök. Hirtelen eszembe jutott, miért is választottam ezt a kurzust- tanítványaim ugyanezekkel az izgalmakkal érkeznek nap-mint nap a tanórákra.
Sophie, a fiatal tanárnő vidáman, kis humorral fűszerezve, lelkesen, nyugodtan, angol precizitással segített bennünket a beszédgyakolat órák során, hangsúlyt fekteve dalokra, mondókákra, képekre, sztorikra, érzelmek kifejezésére és humorra, valamint az elmaradhatatlan „eavesdroppingokra” avagy „hogy is mondják azt angolul hogy…” –hétköznapi beszélt nyelv kifejezéseire A második hét végére nem csak a fejem telt meg öteletekkel, hogy mit, és hogyan tudok még hatékonyabban felhasználni majd a tanításaim során, hanem bizony a bőröndöm is hasznos fénymásolható feladatlapokkal és a brit kultúrát bemutató könyvekkel. Most csak azt bánom, hogy mindezt a rengeteg ötletet még egy kicsit tartogatnom kell itthon és magamban, hiszen a szeptember elseje és az iskolakezdés még néhány hetet várat magára.
Dartmoor lápvidéke, az Exeteri katedrális szépsége, Tintagel rejtélye Artúr király legendájával, Dartmouth – a dél-nyugati riviérája, Jane Austen emléke Bathban és a sirályok folytonos sírása, mely minden pillantaban a tenger közelségére emlékeztettt feledtette a hosszú tanórákkal töltött napokat.
Köszönöm a Tempus Alapítványnak, a részvételi lehetőséget, az exeteri IPC-nek a szervezést, és köszönet a és kollégaimnak a támogatásért, hogy idén én is ott lehettem.
Molnár Eszter
angoltanár”
