Családban maradt volna a gyilkosság?

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerint hárman vehettek részt a múlt hétfőről keddre virradó éjjel történt kertvárosi gyilkosságban, akiknek előzetes letartóztatásáról ma döntenek. Ketten beismerték, hogy ők ölték meg a valutázással foglalkozó bosnyákot. Egyikük fiatalkorú lány.

hirdetés

Egy 17 éves lányt, M.N.-t, 35 éves édesanyját, G. T.-t, valamint az ő 42 éves párját, K. G.-t gyanúsítják azzal, hogy egy héttel ezelőtt megölték a városban ismert, illegális valutaváltással foglalkozó, bosnyák származású, 62 éves D. R.-t kertvárosi otthonában.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Fellegi Norbert szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a rendőröket kedd reggel a szomszéd értesítette, a kiérkező rendőr orvos pedig idegenkezűséget állapított meg, ezért elindult a nyomozás. Mivel a lakásban olyan elváltozásokat találtak, melyek arra utaltak, hogy az elkövetők különböző értékeket is elvittek,  ezért jelentős értékre, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének gyanújával rendelték el a nyomozást.

A hatóság külön, hat főből álló nyomozócsoportot állított fel, amely egy hét alatt jutott el a három, büntetlen előéletű gyanúsítotthoz, akiket tegnapelőtt éjjel fogtak el pécsi albérletükben. A házkutatás során bizonyítékokat is találtak.  Mindhármójukat őrizetbe vették, kérték előzetes letartóztatásuk elrendelését, amelyről szerdán dönt a Pécsi Városi Bíróság. A nyomozás eddigi állása szerint szándékegységben követhették el a gyilkosságot.

Az anya és a lánya beismerte tettét. A rendőrség jelenlegi adatai szerint a 17 éves lány takarítani járt az áldozathoz, és csak ő ismerte a valutázással foglalkozó férfit. A lánynál a szexuális kapcsolat lehetőségét sem zárják ki.

Lapunk munkatársa még egy héttel ezelőtt beszélt egy harminc év körüli nővel a helyszínen, aki szintén azt állította: takarítani járt a férfihez, s őt is meghallgatta a rendőrség tanúként. Kérdésünkre, miszerint tudják-e, hányan járhattak fel takarítani az áldozathoz, azt válaszolták, hogy sokan megfordultak az áldozatnál, és minden kapcsolatot megvizsgálnak.

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel egyelőre nem közölte, hogy milyen értékek tűntek el a sértett lakásából, és azt sem, hogy miként végeztek a férfival. Annyit azonban lehet tudni, hogy legalább kétmillió forintnyi értéket vittek el, amelynek egy részét megtaláltak.

Úgy tudjuk, hogy több mint tíz késszúrással ölték meg a férfit, az egyik szemtanú pedig vértócsát látott a lakás előterében.

Frissítve (15:25)

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság szerdán az illegális valutaváltó feltételezett gyilkosait.

Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta: a bíróság egy hónapra rendelte el a keddre virradóra elfogott, emberöléssel gyanúsított férfi, nő és fiatalkorú lány előzetes letartóztatását.

Az indoklás szerint mindhármuk esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye.