ÁSZ: kilenc párt sáros

Nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de képviselethez végül nem jutó párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltése során, az Összefogás Pártnál büntetőeljárás is indult a számvitel rendjének megsértésének gyanúja miatt – ismertette az Állami Számvevőszék a kedden bemutatott jelentésében.

Az ÁSZ jogszabályi előírás alapján, a választást követő egy éven belül ellenőrizte a választásra fordított állami és más pénzeszközök felhasználását. Az ellenőrzést az országgyűlési képviselethez jutó jelöltek és jelölőszervezetek esetében hivatalból, a további tizennégy, országos listát állító párt esetében kérelemre folytatta le a számvevőszék.

A jelentés szerint a mandátumhoz nem jutó pártok ellenőrzése során az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek. Nyolc másik pártnál – Együtt 2014 Párt, Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, Magyarországi Cigánypárt, Összefogás Párt, Seres Mária Szövetségesei, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Zöldek Pártja esetében – az ÁSZ rendelkezésére bocsátott adatok hiányossága miatt nem volt megállapítható, hogy a jelöltenkénti ötmillió forintos kampánylimitet betartották-e. Ezt az ÁSZ ugyancsak jelezte az ügyészségnek.

Brebán Andrea felügyeleti vezető elmondta: a tizennégy mandátumhoz nem jutó, de országos listát állító párt körülbelül 3,5 milliárd forint költségvetési támogatásra volt jogosult, és ebből mindössze 3 millió forintot nem használtak fel.

Az ÁSZ megállapítása szerint a Zöldek Pártjánál egy esetben nem a kampányidőszakban történt a költés, egy alkalommal pedig megállapítható volt, hogy nem dologi kiadásra fordították a támogatást.

A Magyar Államkincstár nyolc jelölőszervezet esetében hozott határozatot a költségvetési támogatás visszafizetéséről, mert a jelöltek nem szerezték meg választókerületükben a szavazatok legalább két százalékát. Két párt bíróságon támadta meg a határozatot, kettő részletfizetést kért, négy azonban – a Zöldek Pártja, az Összefogás Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt – nem reagált a kincstár határozatára.
Benedek Mária felügyeleti vezető a mandátumot szerző jelöltek és jelölőszervezetek ellenőrzésének tapasztalatairól szólva azt mondta, együttesen és jelöltenként is betartották a – legfeljebb 5 millió forintos – költési értékhatárt.

Az Országgyűlésbe bekerült 106 képviselő közül hárman lemondtak pártjuk számára az egymillió forintos költségvetési támogatásról, az ÁSZ így 103 jelöltet ellenőrzött. A jelöltek a 103 millió forintból 98 millió forintot költöttek el, a jogszabályi előírásoknak megfelelően.

A 103 jelölt közül 99 esetében a kincstár által nyújtott támogatás felhasználása megfelelt az előírásoknak, egy jelöltnél találtak bizonylattal alá nem támasztott kifizetést és három esetben nem a kampányidőszakban történt kifizetést, az összesen csaknem százezer forint kétszeresét az ÁSZ visszafizettette.

A jelölteknél 6, a jelölőszervezeteknél 36 esetben a számlák nem tartalmazták maradéktalanul az áfatörvényben előírt tartalmi kellékeket, de az eltérésekért a számlakibocsátók voltak a felelősek, és ezek a hiányosságok nem befolyásolták a pénzek szabályszerű felhasználását.
Az ÁSZ megállapította, hogy a DK-nál három esetben, összesen 115 ezer forint összegben a kampányidőszak kezdete előtti tevékenység költségét számolták el.

A pártok a párttörvényben előírt forrásokat használták fel a kampánykiadásaik finanszírozásánál. A kampányidőszakban közölt politikai hirdetéseknél azonban több esetben kiderült, hogy a számlák adatai nem egyeznek a sajtótermékek által az ÁSZ-nak megküldött árjegyzékben vagy tájékoztatóban szereplő adatokkal – állapították meg.

Elek János, az Állami Számvevőszék főtitkára a jelentést bemutató sajtótájékoztatón azt mondta: az ÁSZ vizsgálata egyértelműen alátámasztotta, hogy az elmúlt időszak törvényi változásai növelték a kampánypénzek felhasználásának átláthatóságát és javították az ellenőrzés lehetőségeit. A 2011 júliusától hatályos új számvevőszéki törvény végleg lezárta a következmények nélküli ellenőrzések korszakát, megteremtve a számvevőszéki ellenőrzések valódi súlyát.

A választási eljárásról és a kampányfinanszírozásról szóló új szabályozások, ellenőrzési szintek és eszközök pedig támogatták, hogy az állampolgárok – egyebek mellett az ÁSZ ellenőrzésein keresztül is – tájékoztatást kapjanak a választási kampányra fordított adóforintok felhasználásáról, és feltárhatók legyenek a szabálytalanságok, törvénysértések – jelentette ki.

Az ÁSZ a www.asz.hu oldalon is közzétette a jelentést.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés