Autójával vonszolta haragosát, elítélték

Hirdetés

A Szigetvári Járásbíróság 8 hónap börtönre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit közúti veszélyeztetés bűntette, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. 

A vádirat szerint a vádlott 2016 októberében egy baranyai faluban kocsikázott barátnőjével, amikor észrevette az utcán sétáló sértettet.

A vádlott a személygépkocsival megállt a sértett mellett és a gépkocsi lehúzott ablakán keresztül, egy korábbi nézeteltérésük miatt szóváltásba keveredett vele.

A vádlott férfi nem szállt ki a gépkocsiból, annak lehúzott ablakán keresztül vitatkozott a ismerősével, majd kinyúlva az ablakon, megfogta a sértett ruháját, a gépkocsit hátramenetbe kapcsolta és elindult, majd 8-10 méter hosszan a kocsi mellett húzta a sértettet.

Ezután a kocsit vezető férfi kiszállt az autóból, majd a sértettet az út melletti árokba lökte és többször megütötte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A büntetett előéletű vádlott nem ismerte el a bűncselekmények elkövetését, azonban a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok, a tanúvallomások alapján a bíróság a bűnösségét megállapította.

A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott büntetett előéletét, hogy több közlekedési szabálysértése is volt az elmúlt 2 évben valamint azt, hogy több bűncselekményt követett el és e bűncselekmények elkövetése során a sértettnek több, 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott.

A Szigetvári Járásbíróság 8 hónap börtönre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet jogerős.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét