Autós tavasz: gumik, folyadékszint, légkondi

Tavasszal jó alkalom kínálkozik az autósok számára, hogy szemügyre vegyék a fokozott téli igénybevétel után járműveiket. Bizonyos esetekben elég, ha otthon figyelmesen végignézzük a különféle alkatrészeket, az alaposabb sofőröknek azonban érdemes szakemberhez fordulniuk. Szélig Gábortól, aki immár több mint húsz éve foglalkozik autó javításával, azt is megtudtuk, hogy miért.
A tavaszi felkészülés a téli gumik nyárira való cseréjével kezdődik, bár sajnos sokaknál ezzel véget is ér – mondja Szélig Gábor. A szakember szerint a művelettel nem érdemes várni egészen májusig, hanem amint megszűnnek az éjszakai fagyok, nappal 10 foknál már melegebb van, érdemes lecserélni a téli gumikat, ugyanis ezeknek 7 Celsius-fok felett már rosszabb a tapadásuk, másrészt így nem kopnak fölöslegesen az aszfalton.

hirdetés

Jóllehet, sokan csak a gumik profilmélységét mérik, Szélig Gábor arra is felhívja a figyelmet, hogy azok gyártási dátumát is ellenőrizni kell. A szervizvezető – mint kiemelte – azt szokta javasolni, hogy hat évnél tovább ne használjuk ugyanazt a gumit, mivel anyaga elöregszik, porladhat, ereszthet, attól függetlenül is, hogy van rajta még futófelület.

A gumicsere egyúttal jó alkalmat is teremt, hogy akár egy pillantással is, de felmérjük a futómű állapotát. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy a gumialkatrészek, porvédők állapotáról egy rövid felmérést végezzünk. Utána érdemes ránézni a fékbetétre, hogy nem vékonyodott-e el.

Következő feladat a motortér szemrevételezése: ez elsősorban a folyadékok mennyiségének ellenőrzésére terjed ki – mutatott rá Szélig Gábor. A legfontosabb a motorolaj, a fék- és a fagyálló-folyadék szintjének ellenőrzése, s újabb kocsi esetében a szervo-hidraulikaolaj szintjét sem érdemes kihagyni.

A szakember szerint a fagyállót is le kell cserélni négyévente legalább egyszer, mivel ez a folyadék is elöregszik. Mint emlékeztetett, a fagyállónak nemcsak a motor téli védelme a funkciója, hanem egyrészt a motor és a hűtőrendszer korrózióját is gátolja, másfelől a vízpumpákat keni. Ezért fontos, hogy az autóban nyáron is legyen fagyálló, s legalább ennyire az is, hogy csak jó minőségű, szintetikus fagyállót szabad a korszerű járművekbe tenni – emelte ki Szélig Gábor.

Az alapos sofőrök ilyenkor nem szalasztják el a világító- és jelzőberendezések átnézését sem. A szervizvezető szavaiból kiderült: az újabb évjáratú kocsik tulajdonosainak érdemes szem előtt tartaniuk, hogy a házilag elvégzett égőcsere sokszor több kárt okoz, mint hasznot. Ma már egy egyszerű izzócsere is szakműhelyt kíván – így az autószerelő.

A légkondicionálók pollenszűrőjét már kora tavasszal érdemes kicserélni, egyúttal kihasználva az alkalmat a klímarendszer alapos fertőtlenítésére, csírátlanítására is. Ez utóbbit a nyár folyamán szükséges újra megismételni – ajánlja Szélig Gábor a légkondicionálóra érzékenyek számára.

S amihez nem kell feltétlen szakember segítsége, mégis fontos, az a kocsi alapos tavaszi mosása, ami nem merül ki az autó külső lecsutakolásában. Érdemes kiveretni a kerékjárat-íveket, ahol egész télen lerakódtak a sáros, sós szennyeződések. Ezt akár otthon, de kézi mosókban is elvégezhetik az autósok.