5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaAutósok! Vasárnap csak óvatosan!

Autósok! Vasárnap csak óvatosan!

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2016. március 6-án a Pécs – Harkány országúti futóverseny ideje alatt – írja a police.hu.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a következő forgalmirend-változás lép életbe.

A járműforgalom elől teljes szélességében elzárják:

10 óra és 11 óra között Pécsett, a Verseny utcát a Diófa utca kereszteződésétől a Megyeri útig, valamint időszakosan és szakaszosan  elzárják 11 óra és 12 óra 30 perc között a Verseny utca – Siklósi út – 58-as számú főút (Pécs-Szalánta irányban), pogányi körforgalom útvonalon a menetirány szerinti jobb oldali külső forgalmi sávját.

A teljes útlezárás időtartama alatt a járműforgalom elől elzárt útra csak az ott lakók, továbbá az útszakaszon található telephelyek dolgozói hajthatnak be. Kerülő útvonalként nyugati irányból a Megyeri utat, keleti irányból a Siklósi utat érdemes választani.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő