Az egyetemi hallgatókat is óvatosságra intik

A PTE EHÖK összeállított egy kis útmutatót a hallgatók részére hasznos tudnivalókkal – magyarul és angolul is.

Kedves Hallgatók!

Mára bebizonyosodott, hogy a járvány a csoportos megbetegedések fázisába lép, az újonnan megjelenő eseteknél már nem feltétlenül visszakövethető a fertőzés forrása. A fiatalok tünetmentes hordozóként vagy enyhe tünetek mellett – a vírus különösen erős fertőzőképessége miatt – közvetlen életveszélyt jelenthetnek a társadalom idősebb tagjaira, így a saját, idősebb rokonaikra is, ezért közös felelősségünk, hogy óvjuk szeretteinket és a környezetünket!

Kiemelkedő fontossággal bír az egészségügyi megelőző, védekező intézkedések betartása, ezért kérünk Titeket, hogy tartózkodjatok a közösségi terek látogatásától és magáncéllal se szervezzetek 5 főnél szélesebb körű közösségi programokat.
Kérjük, hogy csak kifejezetten indokolt esetben utazzatok, lakóhelyeteket is csak feltétlenül szükséges esetekben hagyjátok el (például az alapvető szükségletek beszerzése céljából)!

A fentiekre való tekintettel az alábbiakban azon eljárásokat és javaslatokat gyűjtöttük össze részetekre, amelyek betartása kis erőfeszítés, azonban számottevően csökkenthetik az átfertőzés kockázatát.

További hasznos tippek és tanácsok:
• Ne menjetek olyan környezetbe, ahol nagy a valószínűsége a fertőzésnek! Ezért is fontos, hogy ne utazzatok, maradjatok otthon!
• Kerüljétek a szoros kapcsolatot olyan személlyel, aki vírushordozó lehet! Például olyan személlyel, aki a közelmúltban fertőzött területen járt!
• Alaposan és gyakran mossatok kezet! Lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60% alkohol tartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsátok meg a kezeteket! Ügyeljetek a körmeitek alatti, és az ujjaitok közötti területekre is!
• Szellőztessetek gyakran! Ez vonatkozik minden zárt térre.
• Köhögéskor és tüsszentéskor takarjátok el az orrotokat és szátokat zsebkendővel, utána dobjátok ki a zsebkendőt és mossatok kezet!
• Kerüljétek el a köhögő, légúti tüneteket mutató embereket!
• Lázas beteggel lehetőség szerint kerüljétek az érintkezés minden formáját!
• Csak akkor használjatok maszkot, ha légzőszervi tüneteitek vannak (köhögés, tüsszentés), ezzel védjétek a környezetetekben lévőket!
• A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést mellőzzétek!
• Fordítsatok fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére, fogyasszatok elegendő vitamint!

Amennyiben a közelmúltban érintett területen jártatok, vagy bizonytalanok vagytok az egészségügyi állapototokkal kapcsolatban, javasoljuk az önkéntes karantén 14 napig történő fenntartását környezetetek és szeretteitek védelmében. A hatósági (egyúttal az önkéntes karantén esetében is javasolt) házi karanténra vonatkozó iránymutatást az alábbiakban olvashatjátok:

Hatósági vagy önkéntes házi karantén

Azokat a magyar állampolgárokat, akik potenciálisan fertőzöttek hatósági házi karanténra kötelezhetik. Ilyen hatósági házi karanténra kötelezik már azokat a magyar állampolgárokat is, akik pl. Olaszországból érkeznek most az ország területére, még akkor is, ha tünetmentesek. Ez egy rendkívüli járványügyi intézkedés, amelynek megszegése bűncselekmény.

A hatósági házi karanténra kötelezett személy a járványügyi megfigyelés időtartama alatt otthonában köteles tartózkodni, azt nem hagyhatja el. Otthonában vendéget nem fogadhat. Köteles saját használati tárgyait, háztartási eszközöket (tányér, pohár, evőeszköz stb.), textíliát (ruhanemű, törülköző, ágynemű, konyharuha stb.) használni, azokat otthonában tisztítani és tárolni. Légúti tünetek (pl. láz, köhögés, légszomj) megjelenése esetén köteles azonnal a háziorvost vagy ügyeletes orvost telefonon értesíteni és a tőle kapott utasításoknak megfelelően eljárni.

Amennyiben további tájékoztatásra volna szükségetek a hatósági karantén szabályairól, az alábbi linken tudtok tájékozódni:

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ezert-fontos-hatosagi-hazi-karanten-bevezetese-es-betartasa

Tájékozódjatok hiteles forrásokból!

o Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapja (www.nnk.gov.hu)
o Központi kormányzati koronavírus portál (www.koronavirus.gov.hu)
o WHO honlapja (www.who.int)
• Ismerjétek és kövessétek a szakmai, hatósági ajánlásokat, utasításokat!
• Osszátok meg a hiteles információkat ismerőseitekkel is!

A vírus terjedésének visszaszorítása mindannyiunk közös felelőssége! Kérünk Titeket, hogy a fenti javaslatokat felelősségteljesen igyekezzetek betartani!

PTE Hotline (+36 30 577 3764)

Minden koronavírus járvánnyal kapcsolatos kérdésetekkel, illetve tünetek tapasztalása esetén is keressétek bizalommal a PTE Hotline munkatársait a fenti telefonos elérhetőségen. Amennyiben a tünetek nem egyértelműek, a munkatársak a protokoll alapján javaslatot tesznek a szükséges további intézkedésekre.

Maradjatok otthon, vigyázzunk egymásra!
Egyetemi Hallgatói Önkormányzat

Dear Students!

It became clear today that the novel coronavirus epidemic is entering the group infection phase, meaning that the new source of infection concerning the newly identified cases cannot be determined with certainty. Younger people often produce mild symptoms or can even be symptom-free carriers of the virus, therefore – considering the peculiar virulence of the disease – may pose significant threat to the elders of our community. Consequently, it is our responsibility to protect our loved ones and pay special attention to our environment!

It is crucial to comply with the preventive medical measures, to pay attention to hygiene, abstain from visiting public places and not to organize social events of more than 5 people.

We respectfully ask you suspend any form of travel, and only leave your residence of it is mandatory (for example to procure your basic necessities).

Concerning the situation above, we collected the procedures and recommendations of Hungarian authorities, that are easily adaptable and considerably lowers the risk of spreading the infection.

Useful information and advices:
• Do not go to high infection risk environments! That is the reason it is crucial not to travel but to stay at home!
• Avoid close contact with a person who might be infected! For example with someone recently visiting high-risk territories!
• Wash your hands often and thoroughly! As far as possible, clean your hands with soap or with hand sanitizer containing at least 60% alcohol! Pay attention to the parts under the nail and between fingers!
• Ventilate and let in fresh air regularly! Concerning every closed space.
• While coughing or sneezing, cover your nose and mouth with a tissue, then throw away the tissue and wash your hands!
• Avoid contact with people, who are coughing or showing respiratory symptoms!
• Avoid all types of contact with those, who have a fever!
• Do not use masks unless producing respiratory symptoms (coughing, sneezing). Masks are made to prevent the user from getting others sick.
• Avoid the habitual greeting forms such as handshakes, kissing or hugging!
• Pay special attention to strengthening your immune system, via consuming sufficient amount of vitamins!

In case you have been visiting an infected territory recently, or you are unsure about your health status, we respectfully advise – in protection of your environment and your loved ones – to submit to voluntary quarantine for a period of 14 days. The guidelines regarding the magisterial and voluntary quarantine are the following:

Magisterial or voluntary home quarantine

We would like to emphasize that if you are involved in obligatory magisterial quarantine, the violation of the quarantine could entail serious legal consequences!

Those in quarantine cannot leave their residence until the epidemiological surveillance (14 days) lasts. You may not receive any guests. You are instructed to use you and clean your own household utensils (plates, glasses, cutlery etc.) and clothes properly. You are obliged to contact the general practitioner (GP) or the doctor in duty via telephone if you notice fever or respiratory symptoms (e.g. cough, shortness of breath) and have to follow the instructions provided by the doctors.

Stay informed from authentic and trustworthy sources!

o Information about coronavirus in Hungary (http://abouthungary.hu/)
o The website of WHO (www.who.int)
• Follow the professional advises and instructions of the authorities!
• Share the authentic and trustworthy information with your friends!

Reducing the spread of the virus is our common responsibility! We are asking you to keep to and comply with the suggestions and instructions provided above responsibly!

PTE Hotline (+36 30 577 3764)

We advise you to contact the University Hotline in case you have questions regarding the coronavirus or if you are noticing specific symptoms. The hotline staff will provide you with instructions based on health provision protocols.

Stay at home, take care of each other!
The Student Union of the University of Pécs

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés