4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapHírzónaAz innováció a magyar gazdaság jövője

Az innováció a magyar gazdaság jövője

A magyar gazdaság innovációs képessége megfelelő ahhoz, hogy az ország sikeres legyen, és az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználása Magyarország számára soha nem látott kitörési pontot jelenthet – hangsúlyozta Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke az MTI-nek.

Véleménye szerint a magyar cégek innovatívak, az Eurostat adatai alapján a közép-kelet-európai régióban Magyarország az innovációs mutatók alapján egyértelműen az élmezőnyben van. A KSH a Közösségi Innovációs Felmérés keretében rendszeresen vizsgálja a vállalkozások aktivitását, a legfrissebb adatok alapján a 10 fő feletti vállalkozások között az innovatív vállalkozások aránya 31,1 százalék volt – mondta Spaller Endre.

A hivatal abban tud segíteni, hogy az innovatív vállalkozások egymásra találjanak. Ennek érdekében több programot is működtetnek, az idén például megszervezik a szakmai szervezetek bevonásával a StartUp Tavasz 2014 rendezvénysorozatot, melynek keretében egy közép-európai startup versenyt is tartanak. A megmérettetésre hat országból több mint kilencvenen jelentkeztek, melyből hatvan startup jelentkezését fogadták be, akikből a legjobb húsz kap lehetőséget a bemutatkozásra. A verseny is nagyban hozzájárulhat Budapest közép-európai startup központtá válásához.

A hivatal elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a Nemzeti Innovációs Hivatal a startup ökoszisztéma intézményhálózat megteremtésével az ötlettől egészen a piacra jutásig vezeti a kiváló kezdeményezéseket, cégeket. Jelenleg a hivatalnak jó pár száz olyan ötlet, kisebb induló vállalkozói csoport van a látókörében, akik tagjai, aktív szereplői a hazai startup ökoszisztémának, és akikből jó eséllyel válhatnak a jövő sikeres nagyvállalatai – mutatott rá a hivatal elnöke.

Fontos, hogy a magyar pályázók minél több forráshoz jussanak az Európai Unió Horizon2020 forrásaiból is, és ebben a Nemzeti Innovációs Hivatal sokat tud segíteni, hiszen itt dolgoznak azok a nemzeti kapcsolattartók, akik tételesen ismerik a programokat, a kiírásokat és a bírálat szempontjait. A hivatalhoz forduló pályázóknak tanácsot nyújtanak pályázatuk elkészítéséhez, de csak annak tudnak segíteni, aki jelentkezik náluk – hívta fel a figyelmet a NIH elnöke.

Spaller Endre elmondta, hogy a hivatal a napokban indította el a www.h2020.gov.hu internetes oldalt, ahol megtalálhatók a Horizont 2020 uniós kutatás-fejlesztés és innovációs pályázatokról szóló információk, a hivatal szervezésében megvalósuló H2020 szakmai rendezvények, illetve az egyes pályázati területekhez tartozó munkatársak nevei és telefonszámai.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek