13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldAz LMP, ha lehetne, eltörölné a csokot

Az LMP, ha lehetne, eltörölné a csokot

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint botrányos bejelentést tett Szél Bernadett LMP-társelnök, amikor egyértelműen kijelentette, hogy pártja eltörölné az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt (csok).

Dömötör Csaba szerdán az MTI-nek küldött közleményében azt írta: ezzel az LMP pont ott folytatná, ahol a baloldali kormányok 2010-ben abbahagyták. „Pont ez a politika vezetett korábban a devizahitelezéshez és több száz ezer magyar család eladósodásához” – emelte ki.

Elfogadhatatlan, hogy miközben az LMP a bevándorlókat befogadná, a magyaroktól megvonná az otthonteremtési támogatást. Amíg a polgári kormány van hivatalban, a magyar családok számíthatnak az otthonteremtési programra, amely eddig már csaknem 70 ezer családnak nyújtott segítséget – közölte az államtitkár.

Szél Bernadett egy szerdai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: a csok egy részét, a felújításra és bővítésre nyújtott támogatást megtartanák, új lakások építését azonban nem finanszíroznák ebből. Kijelentette: a támogatás jelenleg nem a rászorulókhoz jut, hanem inkább az építőipart támogatja, ezért a forrást szociálisbérlakás-programra fordítanák.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő