Az MSZP nem nyújt be javaslatot a plakáttörvényhez

Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre –mondta az ellenzéki párt sajtófőnöke kedden Budapesten a sajtótájékoztatón.

hirdetés

Nyakó István elmondta, hogy a nap folyamán hivatalosan is megalakult a pártot a választások idején irányító országos választási bizottság Botka László miniszterelnök-jelölt vezetésével.

A politikus közölte:  Botka László egyértelművé tette a bizottság ülésén, hogy az MSZP nem adhat be olyan törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely a Fidesz érdekében is állhat, amelyet a Fidesz is megszavazhatna, arra utasította a pártot, hogy vonja vissza korábbi javaslatát.