10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBalokány liget: így segítik a civileket

Balokány liget: így segítik a civileket

Fontos hírt kaptak a pécsi Balokány liget újjáélesztésén dolgozó civil szervezetek: az önkormányzat Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottsága támogatta, hogy a Balokány ligetért Egyesület a park haszonbérlőjévé váljon. Amennyiben a gazdasági bizottság is rábólint, megvalósulhat az elképzelés; az pedig nagyban elősegítené, hogy a liget – benne a Pepita Kultúrtérrel – valóban „Pécs zöld szívévé” váljon.

A hajdan patinás, ám az esztendők során erősen leromlott állapotú Balokány liget megszépítését és élettel megtöltését három éve vállalta fel a Balokány ligetért Egyesület, valamint az a mögött álló, jelenleg már 30 szervezetet magában foglaló Balokány Ligetért Összefogás. A civilek azóta lépésről-lépésre fejlesztik a parkot, mind szorosabb együttműködésben az önkormányzattal és a város cégeivel: így tisztulhatott meg a tó medre, szépülhetett meg a környéke is, ennek köszönhetően állhatnak ma már új padok és új ivókút a parkban, és ezt a közös, lendületes munkát jelzi az is, hogy a korábbi diszkóépület helyén immár hosszú hónapok óta a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület által működtetett Pepita Kultúrtér ad helyet szervezeteknek és azok közösségi programjainak is.

A mind népszerűbb rendezvények természetesen nemcsak odabent, hanem kint a fák között, a tavon és a tóparton is sorra váltják egymást: a múlt hét végi, szentivánéji tűzugrásos, sámándobos, papírhajós esemény után most épp a július 5-i balkonszépítő közösségi kreatív akciót szervezik a civilek. S ennek a parkfejlesztő és -népszerűsítő folyamatnak most újabb, nagy jelentőségű lendületet ad majd, ha a Balokány ligetért Egyesület haszonbérletbe veheti a ligetet (leszámítva abból az ingatlanon álló épületeket, mert azokra nem vonatkozik a szerződés).

Dr. Pánovics Attila, a szervezet elnöke azt mondja, a remélt újabb önkormányzati segítség számos kötelezettséget is jelentene a civilek számára, hiszen akkor a park tisztán és rendben tartása teljeskörűen az ő feladatukká válik. Ám ugyanakkor a lehetőségek terén új távlatok nyílnak meg előttük: az önkormányzattal 2012 februárjában kötött együttműködési megállapodást felváltó haszonbérleti szerződés egyrészt alapot teremt arra, hogy az egyesület új bevételi forráshoz jusson, másrészt magában foglalja a csónakázási lehetőség biztosítását is a terület tulajdonosa, az önkormányzat részéről, amit a hatályos jogszabályi előírások figyelembe vételével kell majd az egyesületnek biztosítania.

A haszonbérleti szerződés megkötéséről a tervek szerint az önkormányzat Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága a július 7-i ülésén dönt.

A Balokány liget, „Pécs zöld szíve” széleskörű civil összefogásnak köszönhetően újul meg. A ligetben álló Pepita Kultúrtér pedig a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett, Regionális civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése elnevezésű konstrukcióban, a „Balokány-Pepita” című, DDOP-3.1.3/F-11-2011-0010 azonosítószámú pályázati projekt keretében, 40 640 000 forintos Európai uniós pályázati támogatással valósul meg. A főpályázó a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület, konzorciumi partnere pedig Pécs Megyei Jogú Város.

További információ: dr. Pánovics Attila (elnök, Balokány Ligetért Összefogás): [email protected], 30/366-5639www.balokany.hu; www.facebook.com/pepita.kulturter

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő