8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBántalmazó rendőröket marasztalt el a Pécsi Ítélőtábla

Bántalmazó rendőröket marasztalt el a Pécsi Ítélőtábla

Jogerősen is elmarasztalta a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a két tamási rendőrt, akik 2010 októberében közúti ellenőrzésen bántalmaztak egy pincehelyi férfit. Az egyiket próbára bocsátotta, a másikra korábban kiszabott pénzbüntetést helyben hagyta.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Szekszárdi Törvényszék döntését, és Adrián Pétert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásban, Papp Zsoltot pedig könnyű testi sértésben is bűnösnek mondta ki.

A vádlottakat első fokon 375 ezer, illetve 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották, de mivel Adrián Péter nem tettesként, hanem bűnsegédként vett részt a bántalmazásban, az ítélőtábla a korábbi határozatot megváltoztatva próbára bocsátotta őt.

A két körzeti megbízott 2010. október 23-án Meggyespusztánál állította meg a sértetett, aki szidalmazta őket, ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért földre fektették, megbilincselték, és Papp Zsolt gumibottal több ütést mért rá.

A rendőrökben azért merült fel a férfi ellenőrzésének és az autó átvizsgálásának szükségessége, mert a sértett többször volt büntetve, s ki akarták zárni annak a lehetőségét, hogy a járművel esetleg lopott tárgyakat szállít. A rendőrök az intézkedést azzal magyarázták, hogy a férfi nem tett eleget felszólításuknak.

Az ügyben korábban eljáró Szekszárdi Törvényszék ítélete szerint bebizonyosodott, hogy a másodrendű vádlott a földön fekvő férfit ütötte meg, ami kimeríti a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás tényállását, ugyanakkor a sértett valóban ellenszegült a rendőri intézkedésnek.

Sárecz Róbert, a törvényszék bírája az elsőfokú ítélet kihirdetésekor megjegyezte: a két rendőr közmegelégedésre, nagy társadalmi támogatottság mellett végzi munkáját.

A büntetőeljárás megindulása után a Nagykónyiban szolgáló körzeti megbízottak mellett a tamási kistérség több polgármestere is kiállt; Nagykónyiban, Értényben és Koppányszántón több mint négyszázan aláírásukkal biztosították támogatásukról a két rendőrt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő