Bárki lakását elvehetik

A Demokratikus Koalíció szerint a jövőben bárki lakását „elrekvirálhatják”, ha az Országgyűlés elfogadja a kisajátítási törvényhez pénteken benyújtott módosítást.

A fideszes György István a kisajátítási törvény olyan módosítását javasolta, amely megteremti az előzetes eljárás intézményét. A törvényjavaslat – kiemelt fontosságára tekintettel – külön kisajátítási célként nevesíti a közjogi megbízatást betöltő személyek elhelyezéséhez szükséges létesítmények érdekében történő kisajátítási célt. Ilyen létesítmény lehet például az Országgyűlés Hivatala, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatala is.

Molnár Csaba hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a javaslat nemcsak a hivatalok hanem a személyek elhelyezéséről is szól.

Miután az indítványt elfogadják, egy államigazgatási döntéssel oda lehet adni egy más tulajdonában álló villát vagy házat Orbán Viktor miniszterelnöknek, Polt Péter legfőbb ügyésznek vagy bármelyik fideszes parlamenti képviselőnek – jelentette ki.

Ez nem más, mint egy törvénnyel elkövetett lopás, mert a csak a legkeményebb diktatúrák idején fordul elő, hogy valakinek a magánlakását vagy házát elveszik azért, hogy azt egy politikusnak adják oda – közölte.

Egy demokratikus piacgazdaságban a magántulajdon szent és a kisajátítás csak kivételes esetekben jöhet szóba – szögezte le Molnár Csaba, aki az indítvány visszavonására szólított fel.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Éljen Rákosi Pajtás !ezt ő sem csinálta másként..aki nem adja önként annak irány a közmunkának nevezett gulág

Comments are closed.