“Szándékosan túlzó a Suez kárigénye”

A bécsi választott bíróságon már bejegyezték azt a periratot, amely szerint a Suez kártalanítást kér azért, mert 2009-ben távoznia kellett Pécsről. Most a város válaszát várják – közölte az MTI sajtóhírekre hivatkozva. A hírt a városvezetés úgy kommentálta, Pécs üdvözli a bécsi pert, továbbá hozzátették, “vége a trükköknek”.

Pécs jogi képviselője, dr. Szabó Iván korábban úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatatlan a Suez által felkért szakértő cég, Compass Lexecon által a Pécs Vízmű Zrt. ügyében megállapított kárigény, ezért a bécsi választott bíróságra bízza a város a döntést, a francia cég fizetési felszólításának nem tesz eleget.

A baranyai megyeszékhely önkormányzatának álláspontja szerint “továbbra is igényt tartanak a Suezzel szemben mindazon károk megtérítésére, melyet a francia cég által delegált vezetés okozott Pécsnek a 2009. okóber 5-i birtokbevételt megelőzően, és az azóta eltelt két év alatt.”

Ismert, két évvel ezelőtt az önkormányzat szerződést bontott a Pécsi Vízmű Zrt.-vel, és a szolgáltatással a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Tettye Forrásház Zrt.-t bízta meg. A PV kisebbségi tulajdonosa, a Suez azonban ennek jogosságát vitatja, s végül 2011-ben jutott el oda, hogy a bécsi választott bírósághoz forduljon. A cég 32 millió eurós kompenzációt kért azért, mert távoznia kellett Pécsről.

Frissítve (15:02)

Pécs üdvözli a bécsi pert – vége a trükköknek

“Pécs üdvözli, hogy – várhatóan jövő év elején – végre elindulhat az a per, amelyben egy nemzetközi, független bíróság előtt védhetjük meg a város és polgárai érdekeit egy multinacionális céggel szemben. Miként a keresetből is kiderül, véget ér a trükközés időszaka, a számos helyzetben megtapasztalt nyomásgyakorlás, amely a pécsiek érdekével szemben a profit szempontjait helyezte előtérbe.

Méltánytalan és szándékosan túlzó a Suez kárigénye, a francia cég által megbízott Compass Lexecon könyvvizsgáló iroda szakértői anyaga pedig számos téves megállapítást, tévedést és hibás számítást tartalmaz a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek vételárát illetően, amelyet bizonyítani fogunk. Jellemző, hogy a kárigény alapjául azt jelölték meg, hogy Pécs nem volt hajlandó a túlzó és értelmetlen díjemelésekre, mert már a korábban megállapított díjak is elegendőek voltak a szolgáltatások költségeinek fedezésére.

Pécs továbbra is igényt tart a Suezzel szemben mindazon károk megtérítésére, melyet a francia cég által delegált vezetés okozott Pécsnek a 2009. október 5-i birtokbevételt megelőzően, és az azóta eltelt két év alatt. Milliárdokra tehető az okozott kár, mely a pécsieket megillető pénzügyi források átcsoportosításából, egyéb vagyonelemek megszerzéséből, tovább hitelek felvételéből, váltók kibocsájtásából adódtak.

Örülünk annak, hogy a Bécsi Választott Bíróság ítéletével végérvényesen lezárul a Pécs ellen folyó rágalomhadjárat és igaztalan támadások kora, amely az elmúlt két évet jellemezte, és a szolgáltatás végérvényesen a pécsiek tulajdonát képezi.”

Polgármesteri Kabinetiroda

dr. Szabó Iván

Pécs jogi képviselője

Pécs, 2011-11-20

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés