Békefát ültettek a Szent István térre

Zelei József kerékpáros békenagykövet és Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere közösen békefát ültetett el a Szent István tér délnyugati sarkában pénteken. Zelei a „Két keréken Európában” békemisszió kerékpárosa, és Európa nem hivatalos Kerékpáros Békenagykövete.

hirdetés

A férfi hat éven keresztül járta Európát és 36 országban huszonhatezer kilométert tekert le a béke, az erőszakmentes világ jegyében. Mint azt pécsi állomásán Zelei József elmondta, útját mindig szeptember 11-ére, a New York-i World Trade Center elleni 2001-es terrortámadás napjára időzíti, s eltökélt szándéka, hogy jövőre Barack Obamához, az Egyesült Államok elnökéhez is eljusson a több ezer ember életét követelő merénylet tizedik évfordulóján.

Idén hazai körutat tesz, s minden megyeszékhelyet felkeres. Ennek az a célja, hogy ne csupán Európa, hanem Magyarország békenagyköveteként is megismerjék majd a látogatásán. Hozzátette: egy békéről szóló gyermekrajzot is szeretne magával vinni tengerentúli útjára.

A biciklist Nagy Csaba alpolgármester fogadta, aki elmondta: mindenképpen támogatnia kell a városvezetésnek azt a küldetést, amely a béke szükségességét terjeszti, ráadásul ez esetben a kerékpározás népszerűsítéséről is szó van.

A békefát a 2001-es amerikai terrortámadás áldozatainak emlékére állították fel. A kocsányos tölgy csemetéje a Leőwey Klára Gimnázium előtt növekedhet.