A független benzinkutasok spórolásra kérik az autósokat

Pénteken a Mol, az OMV és Lukoil is korlátozásokat vezetett be kútjain.

A Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke, Egri nyilatkozott az rtl.hu-nak, amelyben az üzemagyag hiányára figyelmeztetett.

– Azzal a határozott kéréssel fordulunk a magyar autós társadalomhoz, hogy kezdjenek el spórolni az üzemanyaggal, elfogyhat Magyarországon – mondta Egri.

Az FBSZ elnöke hozzátette, szerinte a pénteken bevezetett mennyiségi korlátozás is azt mutatja, hogy fogyóban vannak a hazai készletek, hiszen ha lenne elegendő, nem kellene korlátozni a megvásárolható mennyiséget. Egri arra kér minden autós, hogy lehetőség szerint ne induljon útnak üres gépjárművel, hiszen akár 4-5 ember elfér egy-egy autóban, illetve arra buzdít mindenkit, hogy vegyék igénybe a tömegközlekedést is.

Mint ismert, pénteken a Mol, az OMV és a Lukoil is mennyiségi korlátozást vezetett be. Előbbi két cég kútjain legfeljebb 50 litert lehet tankolni egy nap a hatósági áras üzemanyagból, míg a Lukoilnál a limit csak 20 liter lett.