A pápához is ellátogat Udvardy György

– A béke, a közjó, a nyugalom és az igazságosság vezérel szolgálatom alatt – mondta Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye új püspöke bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Az egyházi vezető átlátható, szabályszerű működést szeretne.

A XVI. Benedek pápa által Mayer Mihály püspök lemondása után a Pécsi Egyházmegye élére kinevezett Esztergom-budapesti segédpüspök a beiktatása utáni első sajtókonferencián személyes benyomásait osztotta meg az újságírókkal. Mint mondta, beiktatása napján felment a Mecsekre pihenni, a város fényeit megcsodálni, de egy fiatal felismerte őt, szóba elegyedtek, s az ifjú édességgel kínálta, mondván, bízzon a pécsi fiatalokban.

Udvardy ezen kedves epizód mellett kitért arra is, hogy örömmel fogadta a szentatya felkérését, s azt is, hogy a beiktatási ceremóniáján nagy számban vettek részt papok, püspökök, a hatóságok, valamint a város képviselői is.

Hozzátette: hamarosan tisztelgő látogatást tesz a pápánál, valamint felkeresi Szekszárd és Pécs polgármesterét is, és szociális intézményekbe, iskolákba is ellátogat, de a papsággal is találkozik.

Kérdésre válaszolva közölte: az elmúlt hónapok eseményei miatt nem tervez változtatásokat az egyházmegyénél, lévén, a szükséges módosítások már megtörténtek a közelmúltban. Megemlítette: a püspökséget érintő rendőrségi nyomozásról mindeddig nem kaptak hivatalos értesítést, együttműködik a hatóssággal, de ő is a sajtóból értesül az ezzel kapcsolatos fejleményekről. Tudomása szerint jelenleg is ismeretlen tettes ellen folyik a hatósági vizsgálat.

Udvardy György közölte, hogy új vagyonkezelőnek Cziglány Zsolt rektort, irodavezetőnek pedig Szép Attilát nevezte ki, továbbra is Garadnay Balázs marad az általános helynök.

A püspök hivatalának egyházi átvétele már megtörtént, a világi eljárást is elindították.

Hirdetés