Benzinárstop: kiélezett a helyzet, korlátozások és kútbezárások jöhetnek

Megjelent a rendelet a benzinárstopról: további három hónapra, azaz május 15-ig maximum 480 forintba kerülhet a benzin és a gázolaj literenkénti ára. Ám ez sok kút számára a véget jelenti.

Orbán Viktor február 12-i évértékelő beszédében jelentette be az intézkedést, másnap a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, mely rögzíti, továbbra is legfeljebb 480 forintért adhatják az üzemanyagok literét a benzinkutakon – számolt be róla a Menedzsment Fórum.

Azonban – mint írja a lap – több szakmai szervezet szerint rengeteg üzemeltető csődölhet be amiatt, hogy nem igazíthatja a világpiaci árakhoz a saját üzemanyagárait. Pedig a kőolaj ára nagyon megugrott, a szakértők szerint valójában 520-540 forint közötti fogyasztói ár lenne indokolt, az Információs és Technológiai Minisztérium 510-520 forintot említett közleményében.

Az mfor.hu hozzátette, a shopok bevétele egyáltalán nem ellentételezi a veszteségeket, de a Mol már korábban jelezte, hogy átvenné a nehéz helyzetbe kerülő kutak egy részét.

A járvány és a drasztikusan emelkedő világpiaci energiaárak miatt Európában egyébként nem csak az üzemanyagok ára, az élelmiszeré is nő – közölte a minisztérium.

A holtankoljak.hu szerint a héten biztosan emelkedni fog az üzemanyag beszerzési ára, ami teljesen kiélezi a helyzetet a hazai piacon. Azt írják:

a kutak tulajdonosaitól nem várható el az, hogy folyamatosan veszteséggel értékesítsenek üzemanyagot. Így számítani kell felhasználói oldalról arra, hogy jó esetben mennyiség korlátozások lesznek, viszont az sem kizárt, hogy kényszerűségből jelentős számban fognak kutak bezárni. 

A 24.hu szerint a hatósági árak miatt nemrég három benzinkút zárt be.

Hirdetés