5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsBóbita: ördög és lakat

Bóbita: ördög és lakat

Március 19-én, hétfőn délután kettőkor kezdődik a „A bűbájos lakat” című mesejáték a Bóbita Bábszínházban.

Élt egyszer egy asszony, aki olyan szegény volt, hogy még az egerei is a szomszédba jártak kéregetni. Ennek az asszonynak volt egy fia. Ez a fiú olyan okos volt, hogy túljárt még az ördögök eszén is: elcsente legféltettebb kincsüket, a bűbájos lakatot. Jól is ment a sora ezután a szegény legénynek, még a király lányát is feleségül vette. Ám az ördög sosem alszik!

A Berze-Nagy János történetén alapuló bábjáték októberi bemutatója óta töretlen sikernek örvend, az eddigi előadásokat rengetegen látták. Mint ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a bűbájos lakat egy másolata a híres lakatfalra került. A szórakozás és a tanulságos történet mellett ezért is érdemes ellátogatni az előadásra mindazoknak, akiknek eddig nem volt rá lehetőségük. A szemfülesebbek talán később megtalálhatják a mágikus lakatot is a szerelmesek függőzárjai között…!

Czimermann Zsuzsanna

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő