10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBódis: így nem jó a törvény

Bódis: így nem jó a törvény

A felsőoktatási törvény tervezete nem ad választ a felsőoktatási jelenlegi problémáira – nyilatkozta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke a testület pécsi ülésének szünetében, pénteken.

Bódis József újságíróknak elmondta, a jelenlegi tervezet nem ad választ arra, hogy miképpen kell a minőségi struktúraváltást megvalósítani, és arra sem, hogy pontosan milyen struktúrában működik a továbbiakban a felsőoktatás. Az MRK-elnök elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint a struktúraváltással összefüggő több fontos kérdést pusztán kormányrendelettel kíván szabályozni a kabinet.

A rektori konferencia elnöke szerint a kormányrendeletek nem tudják a kiszámíthatóságot szolgálni, e nélkül pedig a felsőoktatás nem működhet jól. Hozzátette: az általa ismert jogszabály-tervezet nem fogja megszüntetni a felsőoktatás ma ismert bizonytalanságait.

Az MRK elnöke elmondta: összesen több mint háromszáz ponton szeretnék elérni a tervezet módosítását a végszavazás előtt; igényeikkel eddig is és a pénteki ülésen várhatóan megfogalmazandó javaslatokkal is a parlamenthez, illetve az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságához fordulnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő