6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaAlaptalan volt a bombariadó a szófiai reptérnél

Alaptalan volt a bombariadó a szófiai reptérnél

A bolgár hatóságok kedden délben kiürítették a szófiai reptér egyes terminálját, mikor a keresőkutya, és egy műszer is bombát jelzett egy furgonban. Később kiderült, csak vaklárma volt, több órás nyomozás után a hatóságok hivatalosan is bejelentették: nem találtak robbanószerkezetet. – erről ír bővebben az Index.hu.

Daniela Veleva, a bolgár főváros repterének szóvivője először azt mondta: evakuálták a repülőtér 1-es terminálját, és minden táskát átvizsgálnak. A kocsiban talált robbanószerkezetről azt mondta: tűzszerészek dolgoznak a bomba hatástalanításán. Az információk ugyanakkor ellentmondásosak voltak, mert a repülőtéri szóvivő szerint egyelőre csak a gyanú a bomba megléte. A hatóságok akkor nem erősítették meg a robbanószerkezetet. A helyszínre folyamatosan érkeztek rendőrök, terrorelhárítók és mentők. Antonio Angelov, a határőrség vezetője azonban nem akarta megerősíteni, hogy tényleg találtak-e robbanószerkezetet. Az is igaz, hogy ezt nem is cáfolta az újságíróknak. Csak annyit mondott, hogy a rendőrség munkatársai végzik a dolgukat.

Nem ez az első bombariadó az elmúlt időszakban. Néhány napja a rendőrség többször lezárta Szófia központját, mert ismeretlenek bombával fenyegettek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő