Bontani kell a teret a beázás miatt

Bontani kell a Cella Septichora Látogatóközpont feletti térburkolatot annak érdekében, hogy a beázások okára fény derüljön, lévén a 2007-ben átadott létesítmény nagyobb esőzések idején több helyen átereszti a vizet.

Fotó: Müller Andrea

A központot fenntartó Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. ügyvezetője, Bozóky Anita szerint 2008 óta leveleznek a kivitelezővel, jogászaikkal is folyamatosan egyeztetnek, próbálják ugyanis érvényesíteni a létesítmény kivitelezésére 2011-ig szóló garanciát.

Mint mondta, az elmúlt évben a kivitelező cég, a Reneszánsz Zrt. padlózatcserét hajtott végre, ami több milliós kiadást jelentett a cégnek, ugyanakkor rendszeresen javítják az üvegtető szigetelését, így a tűsarkú cipők által okozott károkat javítják ki.

Az ügyvezető szerint a létesítmény problémái nem új keletűek, hiszen az elmúlt évben már kárszakértővel vizsgálódtak, ezúttal sokkal mélyebb feltárásra van szükség: ezúttal a Szent István teret is fel kell bontani, a beázások helyének azonosítása érdekében, illetve a szigetelések állapotát is ellenőrizni kell.
Bozóky Anita hozzátette: a kivitelező szerint az egyes dilatációs pontokon – ott, ahol a régi építmények az újonnan felhúzott részekkel találkoznak – jut be a csapadék, s ezekről a helyekről szivárog tovább a víz, beázásokat okozva.

A lezárt Korsós sírkamra esetében – amelynél a kamrához vezető lépcső feletti plafon szitaként ereszti át a vizet – egy eltört vízvezeték is okozhatja a gondot, ezt is ellenőrizniük kell – tette hozzá.

Kiemelte: a térburkolat megbontása után a feltárt problémák súlyosságától függ, mennyibe kerül majd a javítás, de óvatos becslések szerint is több milliót kell áldozni a 2006-ban átadott világörökségi központra.

A kivitelező Reneszánsz Zrt.-nek a garanciális jótálláson túl még 2016-ig szavatosságot is biztosítania kell az elvégzett munka után.

A felbecsülhetetlen értéket képviselő sírkamrák egyelőre nincsenek veszélyben, ugyanakkor a festett sírkamráknak elég egyszer beázniuk, már egy ilyen alkalom is pótolhatatlan károkat okozhat bennük.

Hirdetés