Brüsszelbe mennének az ANK-sok

Az ANK gimnázium csapata egy többfordulós nemzetközi versenyen vesz részt, melynek témája az Európai Unió. Az Európai Unió által szervezett verseny célja, hogy a fiatal európai lakosok felfedezzék az Unió lényegét, megismerjék működését, valamint tudomásul vegyék az alapvető jogokat. A Versenyben a Jogokért című vetélkedőben a magyar középiskolás diákok mellett lengyel, horvát, szlovén és szlovák versenytársak is részt vesznek.

Brüsszel

A megmérettetés első két fordulója online zajlik. Az első fordulóban egy tesztet kellett kitölteni és egy esszét írni, arról hogy mit tett, illetve tesz az Európai Unió a településedért. A második fordulóban egy videót kellett készíteni, amiben be kellett mutatni a versenyt és a csapatot. A harmadik forduló, ami már országos, Veszprémben kap helyet. Itt a diákok megmutathatják tudásukat és felkészültségüket. Különböző kreatív és erőfeszítő feladatokon kell végigmenniük a tanulóknak. A negyedik forduló Budapesten zajlik, ahol a különféle nemzetiségű diákok mérhetik össze tudásukat. A fődíj 5 nap és 4 éjszaka Brüsszelben a csapat 6 tagjának és a felkészítő tanárnak.

Pécsről egyedül az ANK Gimnáziumból szerveződött egy csapat, a Nevko Six Pack.

Mindannyian elszántan vágtak neki a versenyek. Ismeretekre tettek szert az Európai Unióval kapcsolatban. Felkészítő tanáruk, Wesley Paines temérdek délutáni órát tartott nekik, hogy megértsék miként is működik az Európai Unió és mik is az európai jogok. Az első fordulóra megírták az online tesztet és megfogalmazták az esszét is, amiben leírták az Unió által létrejött intézményeket Pécsen és Baranya megyében.

A második fordulóra való felkészülést filmforgatással töltötték. Körülbelül tíz órát dolgoztak csak a forgatásnál és még tíz órát a vágással és a szerkesztéssel. A kisfilm megtalálható a világ legnagyobb videó megosztó portálján, a YouTube-on Nevko Six Pack néven.

A csapat reménykedik abban, hogy továbbjut ezen a fordulón is és bekerülünk az országos megmérettetésbe. Ha ez így lesz, akkor ezután következik a legnehezebb feladat, az EU-s jogokkal kapcsolatban mindent elsajátítani.

A Nevko Six Pack csapata:
Palócz Márk
Soós Norbert
Báldy Alexander
Széll Tamás
Szücs Mihály
Stignani Dániel

Hirdetés