Búzát gyűjtenek a Magyarok Kenyeréhez

 2011-ben indult el az az országosan és a határon túlról is támogatott pécsi kezdeményezés, mely a sok jó szándékú magyar ember összefogása által, a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozattá nőtte ki magát.

A program keretében valamennyi magyarországi megyéből, az ország megyei jogú városaiból, kisebb településeiről, valamint a környező országok magyarlakta területeiről felajánlott több 10 tonna búzát összegyűjtve, összeöntve, megőrölve augusztus 20-án Pécsett elkészül az a jelképes kenyér, melyet a város polgármestere és Böjte Csaba ferences szerzetes méltó ünnep keretében szel fel.

A Magyarok Kenyere program fő célja karitatív: a rászoruló, határon túli magyar gyermekek támogatása.

Tavaly már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni, melyből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2300 erdélyi gyermeke egy éven át jól lakhatott.

A program az idén is folytatódik. A szervezők célja, hogy az erdélyi gyermekeken túl egy kárpátaljai magyar gyermekotthon lakóinak egész évi kenyérszükségletét is biztosítsák.

Várják azon magyarországi és határon túli magyar települések, mezőgazdasági szervezetek, cégek és magánszemélyek felajánlásait, amellyel hozzájárulnának a Magyarok Kenyere 2014 program eredményességéhez.

A búza felajánlásokat a magyarokkenyere@ph.pecs.hu e-mail címen vagy közvetlenül a www.magyarokkenyere.hu weboldalon jelezhetik.

A búzaadományokat a hatályos élelmiszerbiztonsági szabályoknak megfelelően, lehetőleg bevizsgálva, a szükséges dokumentumokkal, tanúsítványokkal ellátva, bezsákolva adják le a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett megyei gyűjtőpontok valamelyikén. Gyűjtés határideje: 2014. július 31. A megyei gyűjtőpontok listája a www.magyarokkenyere.hu oldalon megtalálható.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés