Civil erő: lendületben a Balokány

Egy megnyert pályázat újabb segítséget jelent annak a 20 szervezetnek, amely összefogott a Balokány-liget megújításáért. A tervük az, hogy a Pécsett emblematikus, ám az utóbbi években elhanyagolt területből városi civil és családi parkot alakítanak ki. Ennek megvalósításába minél több együttműködőt, segítőt, támogatót szeretnének bevonni. A Balokány Ligetért Összefogás sajtóközleményt adott ki a témában.

Civil szervezetek tagjai és önkéntesek január 12-én végigjárták a területet, összeszedték a tó környékén a lehullott faleveleket, begyűjtöttek minden szemetet – még a tó felszínéről is. Ez volt az idei első ilyen akciójuk, mellyel eleget tettek az önkormányzat felé vállalt kötelezettségüknek is, miszerint havonta egyszer elvégzik ezt a feladatot.

Az önkormányzat és az Összefogás egyébként úgy tervezik, hogy – várhatóan még januárban – ünnepélyes keretek között írják alá azt a megállapodást, amely az említett teendőt is magában foglalja, s miszerint a civilek fejlesztik is a ligetet, a város vezetői pedig támogatják ezt a munkát. Ez a segítség abban máris megnyilvánult, hogy az önkormányzat a civilekkel közösen nyújtott be uniós pályázatot a területen található, lepusztult épület rendbetételére.

Annak a pályázatnak az eredményét csak tavasszal tudják meg, ám az Összefogás egy másik, már megnyert pályázatának megvalósítása javában zajlik. Az Ökotárs Alapítványtól elnyert összegből új honlapot és Facebook-oldalt készítenek, valamint rendezvényeket is szerveznek majd.

Berényi Zoltán az Összefogás szóvivője azt mondja, a következő hónapoknak nagy reményekkel vágnak neki: – Bízunk benne, hogy az elnyert pályázat révén tovább javíthatjuk a munkánk hatékonyságát. A világháló segíthet abban, hogy a városlakók még jobban megismerjenek minket, a céljainkat, az akcióinkat, s a folyamatos információcsere még szélesebb összefogáshoz vezethet. Az a célunk, hogy a Balokány-liget megújítása Pécsett nagy, közös üggyé váljon, amiért igazán együtt kell – mert csak együtt lehet – tennünk. Az önkormányzat támogatásával méginkább úgy látjuk, hogy megvalósulhat az elképzelés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.