Civilek haltak meg egy ukrajnai összecsapásban

A Donyeck megyei Horlivkában három, Luhanszk megyében egy civil esett áldozatul a kelet-ukrajnai szakadárok szerdára virradóra végrehajtott intenzív tüzérségi támadásainak – jelentették ukrán állami szervek.

A Donyeck megyei ügyészség közlése szerint Horlivka lakóövezetét nehézfegyverekkel lőtték az oroszbarát erők. Egy lövedék egy lakóházba csapódott be, az épületben két férfi és egy 11 éves kislány életét vesztette, négyen megsérültek, köztük egy 10 éves fiú és egy újszülött.

Eduard Baszurin, a donyecki szakadárok “védelmi minisztere” újságírók előtt szerdán viszont azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők lőtték nehézfegyverekkel a frontvonal szakadár ellenőrzésű oldalán fekvő települést. A Baszurin által ismertetett adatok szerint összesen öt civil vesztette életét, és kilenc szenvedett sérüléseket kedd este Donyeck megyében.

A Luhanszk megyei kormányzóság arról tájékoztatott, hogy különböző, köztük nagy kaliberű, a minszki egyezmény által tiltott fegyverekkel vették tűz alá az oroszbarát szakadárok a frontvonal mentén az ukrán hatóságok által ellenőrzött településeket. A támadások következtében egy katona és egy civil – egy 55 éves nő – vesztette életét. Kedd este Popaszna települést lőtték aknavetőkkel és automata fegyverekkel a szakadárok. Egy akna lakóházba csapódott be, az épület kigyulladt, és életét vesztette a ház tulajdonosa, egy 55 éves nő, aki a pincében próbált megbújni a tüzérségi csapás alatt.

Luhanszk megyében a heves tüzérségi támadások során egy katona, az Ajdar zászlóalj 27 éves tagja megsebesült, majd kórházba szállítása után két órával meghalt.

Olekszandr Motuzjanik, az ukrán elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az elmúlt 24 óra alatt egy katona vesztette életét a harcok övezetében. Hozzátette, hogy sérüléseket nyolc katona szenvedett.

A kijevi hadműveleti parancsnokság szerdai közleményében arról számolt be, hogy több mint tíz lakott települést vettek tűz alá a szakadárok a frontvonalnak az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött oldalán. Támadásaik az előző napokhoz hasonlóan kiterjedtek a frontvonal szinte egész vonalára.

Luhanszktól északra Scsasztya települést lőtték harkocsikkal, gránát- és aknavetőkkel. A körzetben Sztanicja Luhanszka települést és a környező településeket is tüzérségi csapás érte. A támadók több nehézfegyvert, köztük rakétarendszereket is bevetettek.

Donyeck környékén Piszki településre mértek csapást gránátvetőkkel és nagy kaliberű golyószórókkal, Marjinkát kézi lőfegyverekkel lőtték.

A két megyeszékhely közötti térségben, Artemivszk város környékén mértek tüzérségi csapást több településre páncéltörő rakétarendszerekkel, gránát- és aknavetőkkel, valamint kézi lőfegyverekkel. Nelipivka és Leninszke falvak között közelharc bontakozott ki az ukrán katonák és a szakadárok között.

A frontvonal déli részén, az Azovi-tenger partján pedig a stratégiai fontosságú Mariupol kikötővárostól keletre fekvő Sirokinét lőtték a szakadárok gránát- és aknavetőkkel, valamint önjáró tüzérségi eszközökkel.

Hirdetés