Csaknem 650 ezer iskolás kap ingyen könyveket

Csaknem 650 ezer iskolás kapja ingyen a tankönyveket a most kezdődő tanévre – mondta a köznevelésért felelős államtitkár pénteken.

Czunyiné Bertalan Judit az MTI kérdésére kifejtette: a jövő héten több mint 1,2 millió általános és középiskolás diák kezdi meg a 2015/2016-os tanévet. A kormány mindent megtesz, hogy csökkentse a családok ezzel járó anyagi terheit: majdnem 20 százalékkal nő a térítésmentes tankönyvet használók aránya, és több mint félmillióan étkezhetnek kedvezményesen – sorolta.

Az államtitkár hangsúlyozta: az előző kormányok nagy terhet róttak a családokra, nem véve figyelembe azok szociális, anyagi helyzetet. Az Orbán-kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokról minél több terhet levegyen az iskolakezdés időszakában is – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az általános iskola első három évfolyamán 293 157 gyermek kapja ingyen a tankönyvcsomagját minden szülői igénybejelentés, állami adminisztráció nélkül. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nagycsaládosok továbbra is ingyen vagy jelentős támogatással jutnak tankönyvekhez, így 355 642 gyermek kap tankönyvtámogatást. A kormány ezzel 648 799 tanuló családjáról, a köznevelésben tanuló diákok mintegy 63 százalékáról veszi le az iskolakezdéssel járó anyagi terhek legnagyobb kiadását – hangsúlyozta.

Az államtitkár hozzátette: tankönyvtámogatásra 2010 előtt kizárólag szociális alapon volt jogosult hozzávetőleg 500 ezer tanuló, ami kevesebb volt mint a tanulói létszám 40 százaléka, 2015-ös tanévben 650 ezer, ami az általános iskolákban és a középfokú intézményekben tanulók közel 60 százalékát jelenti. A tankönyvárak emellett átlagosan körülbelül 36 százalékkal csökkentek 2013-hoz képest – emelte ki.

Az iskolai étkezésről Czunyiné Bertalan Judit arról tájékoztatott, hogy ingyen étkezhet 313 878 tanuló, további 204 637 tanuló kedvezményesen, 50 százalékos térítési díj fizetésével.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés