A cseh kormány is mérlegelni kívánja az illegális határátlépést és az illegális bevándorlást elősegítő tevékenységek szigorúbb büntetését – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök a Prima prágai kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorában. 

Babis erről arra a kérdésre adott válaszában tért ki, amelyben a műsorvezető a cseh és a magyar kormányfő múlt heti budapesti találkozója nyomán azt firtatta, folytatódik-e a cseh-magyar együttműködés az illegális migráció elleni küzdelem terén.

„Egész biztosan” – szögezte le a cseh miniszterelnök. Aláhúzta, hogy az illegális migráció témájában a négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) egységes, és elsősorban nekik köszönhető, hogy az Európai Tanács legutóbbi ülésén a migránskvóták lekerültek a napirendről. Azt mondta, hogy ebben a cseh és a magyar kormányfőnek volt kulcsszerepe.

Andrej Babis szerint Orbán Viktor politikus és politizál, míg ő személyesen nem érzi magát politikusnak és ezért nem is politizál. Kifejtette: az Orbán vezette Fidesz tagja az Európai Néppártnak (EPP), és Orbán a csoportosuláson belül igyekszik egy (Emmanuel) Macron ellenes blokkot létrehozni. A francia elnök nyílt bírálója az V4-ek migrációs politikájának.

Orbán Viktor „nagyon tapasztalt politikus” – hangoztatta Andrej Babis. „Ez a politika számunkra is inspiráló lehet” – jegyezte meg. Példaként felhozta, hogy Csehországban az illegális határátlépés elősegítéséért az embercsempészek legfeljebb két év börtönbüntetést kaphatnak. „Ez kevés, ezért meg kellene néznünk, nem szükséges-e bizonyos törvényeket módosítani” – vélekedett a cseh kormányfő.

A cseh kormány elkészít egy tervezetet, és azt az ország biztonsági tanácsa elé terjeszti megvitatásra – tette hozzá Babis. Arra a kérdésre, hogy konkrétan, milyen intézkedésekre lenne szükség, Babis azt mondta: ezt még meg kell vitatni. Az emberkereskedelem szerinte azonban ma egy egész világot behálózó maffia, amely elfogadhatatlan és fel kell számolni.

A cseh miniszterelnök pénteken Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel, akivel ismertette az illegális migráció felszámolását érintő elképzeléseit. Orbán Viktor szerint Magyarország jónak tartja és támogatja a cseh kormányfő elképzeléseit.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés