6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaCsendesebb idén a szilveszter Európában

Csendesebb idén a szilveszter Európában

Európa fontosabb nagyvárosaiban szigorítják a biztonsági intézkedéseket az újévi ünnepségek küszöbén, mert terrorfenyegetésektől lehet tartani – írja az origo.hu a BBC összefoglalója alapján.

Brüsszel

Biztonsági okokból, a terrorveszély miatt törölték a hagyományos brüsszeli szilveszteri tűzijátékot – jelentette be még szerda este Yvan Mayeur, a belga főváros polgármestere. Az ünnepség lefújásáról szóló döntést azután jelentették be, hogy a polgármester hosszas megbeszélést folytatott az ország belügyminiszterével, Jan Jambonnal – tájékoztatott honlapján a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap.

Az újévi ünnepséget a tervek szerint a város központjában rendezték volna meg csütörtökön. Tavaly nagyjából százezer ember vett részt a rendezvényen Brüsszelben. Yvan Mayeur azt közölte az RTBF belga közszolgálati televízióval, hogy továbbra is fokozott rendőri jelenlét várható az utcákon,s hogy szükség esetén meg tudják védeni azokat, akik a terrorveszély ellenére ünnepelni szeretnének.

Párizs

Párizsban is a biztonság az első. „Úgy határoztunk, hogy az új évet, elgondolkoztató módon és harsonaszó nélkül” ünnepeljük meg – hangoztatta Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere, emlékeztetve arra, hogy novemberben terrormerényletek következtében Párizsban 130 ember vesztette életét és az elkövetők közül legalább az egyik még szökésben van – olvasható a BBC honlapján.

Madrid

Madridban is csökkentik az éjféli események számát, ami azt jelenti, hogy a korábbi 70 ezer ember helyett most csak 25 ezren ünnepelhetnek a spanyol fővárosban.A döntés oka nem kizárólag a terrorfenyegetettség: a szórakozóhelyekre vonatkozó létszámkorlátot terjesztették ki a szabadtéri eseményekre.

London

Londonban is szigorúbb ellenőrzéseket vezetnek be estére: 3000 rendőrt vezényelnek a város központjába, és csak azokat a bulizni vágyókat engedik be, akiknek van belépésre feljogosító jegye.

Berlin

A német főváros rendőrségének szándéka szerint a terrorveszély ellenére az idei lesz a legbiztonságosabb szilveszter – írta kedden a Der Tagesspiegel című berlini lap, amely szerint most először nemcsak a rendre egymillió fő körüli nagyságú tömeget vonzó mulatság helyszínét veszik körbe kerítéssel, hanemegy második kerítéssel lezárják az egész környéket,majdnem a teljes kormányzati negyedet is.

A másik fő szigorítás, hogy a rendezvény helyszínére semmilyen nagyobb táskát nem lehet bevinni. Palackot, esernyőt, veszélyes eszközöket eddig sem engedtek be, most viszont már hátizsákkal sem lehet bemenni.

Moszkva

Moszkvában a hatóságok a Vörös teret teljesen le fogják zárni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő