12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaCsillag után a Vasutas is lehúzta a redőnyt

Csillag után a Vasutas is lehúzta a redőnyt

Nemrég bezárt az évtizedek óta nyitva tartó Vasutas étterem a Várady Antal utcában. Előtte csukott be a Csillag étterem. A vasutas házban azonban máris vannak tervek.

A VOKE Vasutas Művelődési Házban működött a Vasutas étterem, ahol naponta két-háromféle menüajánlattal várták a vendégeket, s akár egy-egy üveg sört is leguríthattak az ebédidőben betérők.

Az étterem esküvőket, egyéb rendezvényeket is vállalt, sokszor a művelődési ház programjaihoz adták, kellemesebb időben pedig az udvari gesztenyefák alatt lehetett elfogyasztani a fogásokat.

Az étterem azonban nem tudta kitermelni a bérleti díjat, egyre kevesebb volt a vendég. Az étkezde egy hónapja volt utoljára nyitva, aznap frankfurti leves kínáltak hortobágyi palacsintával, valamint aranygaluskával.

Összepakoltak, elszállították az dolgaikat, az étterem vezetője azonban szűkszavúan csak annyit közölt: a nehéz gazdasági körülmények miatt kényszerültek a bezárásra.

A VOKE Vasutas Művelődési Házat áprilistól vezető, a Vivat Bacchus énekeseként ismert Szentgyörgyváry Péter szerint ugyanakkor lesz vendéglátóhely továbbra is, hiszen szeretnének egy családbarát kávézót kialakítani, összhangban jövőbeli tervükkel, miszerint a családok számára szeretnének egy kellemes kikapcsolódást is nyújtó művelődési házat kialakítani.

Mint mondta, a Dominikánus Ház és az Ifjúsági Ház is kiköltözött a Zsolnay-negyedbe, ezért kiemelten fontos, hogy a belvárosban is legyen művelődési ház, olyan, amelyet családok is előszeretettel látogatnak. Június 16-án gyermeknapközi lesz vasutas tematikával, majd pedig vasutasnapot tartanak a PVSK-pályán, októberben pedig nyílt nap lesz a házba közelmúltban beköltözött egyesületekkel, szervezetekkel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő