5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaCsökkentek a fogyasztói árak

Csökkentek a fogyasztói árak

A fogyasztói árak 1,0 százalékkal csökkentek idén februárban a tavalyi év azonos hónapjához képest, míg januárral összehasonlítva 0,5 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI szerint.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a számokból az látszik, hogy az eddigi csökkenő trend kezd megfordulni. Ebben az üzemanyagok árának emelkedése és az élelmiszereknél – különösen az idényáras élelmiszereknél – tapasztalt emelkedés játszotta főszerepet. A maginflációs mutatónál is enyhe növekedés látszik, míg 2014 január óta folyamatosan csökkent – tette hozzá.

Éves összevetésben az üzemanyag, valamint a háztartási energia árának csökkenése vitte le az inflációt.
A KSH adatai szerint a maginfláció januárhoz képest 0,2 százalékkal, tavaly februárhoz viszonyítva pedig 1,0 százalékkal emelkedett az előző havi 0,7 százalék után.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő