8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaCsökkentett termelés az Elcoteqben

Csökkentett termelés az Elcoteqben

Kevesebb műszakban termel az Elcoteq pécsi üzeme. A hétvégére leállították a termelést, az MTI úgy tudja, a munkára jelentkező embereket hazaküldték pihenőnapra.

Novodárszky Béla, az Elcoteq Vasas Szakszervezetének vezetője megerősítette az MTI információit. A szakszervezeti vezető cáfolta azokat a híreket, hogy az üzemben teljesen leállt volna a termelés. Azt ugyanakkor elmondta: van olyan termékvonal, amelyen hétfőn csökkentették a műszakok számát.

Az Elcoteq idén június végén jelentette be, hogy nem tudja határidőre fizetni hitelállományát, nehéz helyzetét a világgazdasági válsággal, illetve azzal magyarázta, hogy legnagyobb partnere, a Nokia szerződést bontott vele. Az Elcoteq júliusban kontrollált vezetést kért a luxemburgi jog alapján.

Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában termel. Az üzemben a gazdasági válság előtt mintegy hétezren dolgoztak, jelenleg mintegy 2800-an. A kapacitás – gyártócsarnok és raktárak – egy részét a kínai Huawei távközlési gyártó használja Pécsett. Az Elcoteq 13,5 milliárd forint beruházást valósított meg 2003 és 2008 között Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő