Czeglédy Csaba az MSZP titkos pártpénztárnoka

A költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba “az MSZP és Botka László titkos pártpénztárnoka” – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője pénteken Szegeden.

hirdetés

Szabó Bálint a szegedi közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte, a gyanú szerint milliárdok vándoroltak Botka László ügyvédjéhez, Czeglédy Csabához.

Az ügyvezető úgy fogalmazott, “maffia irányítja Szegedet, és Botka László a keresztapa”, a szegedi polgármester körül “elfogyott a levegő”, közvetlen munkatársai közül “szinte mindenki vádlott vagy gyanúsított” valamilyen büntetőügyben.

Ujhelyi István szegedi szocialista politikus, európai parlamenti képviselő azt mondta, “Czeglédy Csaba, veled vagyunk!”, azt azonban nem, hogy veletek vagyunk Szeviép-károsultak vagy veletek vagyunk diákok – közölte Szabó Bálint.

Kifejtette, mintegy kétezer, a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezeteknél dolgozó diák vár hiába májusi bérére, és már abban sem bízhat, hogy júniusi fizetését megkapja, a követelésük 80-130 millió forintra tehető.

“Szeged tele van korrupciós ügyekkel” – mondta az ügyvezető, aki azt állította: “csak idő kérdése, hogy Botka László is a vádlottak padjára kerüljön”.