6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaDédapáink tették le az alapokat, te alakíthatod a jövőt!

Dédapáink tették le az alapokat, te alakíthatod a jövőt!

Már több mint száz diák képzését segítette gyakorlati helyként a pécsi vízszolgáltató

Szakmát tanulni ma már egyre vonzóbb, hiszen egyre nő az igény a jó szakemberekre. Ahogy a legtöbb iparágban, a víziközmű ágazatban is problémát jelent az idősödő munkavállalók utánpótlása megfelelő képesítésű és szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberekkel. A fiatalok munkába lépését azonban sok esetben nehezíti a munkáltató által elvárt, gyakran több éves szakmai tapasztalat, amit az iskola padokban ülve, az elméleti oktatás keretében nehézkes megszerezni. Az igényre válaszolva a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generáció szakmai fejlődésére, az utánpótlás-nevelésre.

A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. évek óta rendszeresen szakmai gyakorlati helyek biztosításával járul hozzá a szakközépiskolások és az egyetemisták minél gyakorlatiasabb oktatásához. A tanulmányi időszakban emellett projekt feladatokba is bevonja a fiatalokat, például tanulmányok írásában, szakdolgozati témákban. Kiemelt projektként zárult legutóbbi programjuk, amelyben a PTE Műszaki Karának hallgatói tervezték meg a társaság Pécs közterein felállított új permetkapuit.

A hazánkban egyre terjedő duális képzéshez csatlakozva jelenleg a pécsi Műszaki és Informatikai Karról, valamint a bajai Víztudományi Karról fogad a cég hallgatókat, akik tanulmányaik mellett folyamatos szakmai gyakorlaton vesznek részt a vízszolgáltatónál, ezáltal szerezve mással nem pótolható munkatapasztalatot – fontos érv a képzés mellett, hogy a diákok a gyakorlati időre költségtérítést is kapnak, amely akár egy fizetéssel egyenértékű jövedelmet is jelenthet. A nyári ponthatárhúzást követően több partner egyetem is meghirdet kapcsolódó szakirányú képzéseket pótfelvételi eljárás keretében. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai víztudományi karán például egyedülálló módon közszolgálati ösztöndíjas finanszírozási formában is tanulhatnak a leendő szakemberek.

[su_box title=”Jó szakemberre mindig szükség van” style=”soft” title_color=”#ffffff”]Ugyan sokan keserednek el a nyári ponthúzást követően, amikor nem jutottak be kiválasztott egyetemükre, azonban csüggedésre ez nem adhat okot! Számos hiányszakma van hazánkban, amelyek nélkül a villanyt nem kapcsolhatnánk fel, vagy a csapból nem folyhatna a víz, nem nyithatnánk ki az ablakot vagy az ajtót, de igazából még házunk se lenne. Érdekesség: ezekre a szakemberekre mind szükség van a vízszolgáltatásban is. A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. is folyamatosan keres megbízható szakembereket, akik által biztosítható a zavartalan ivóvízellátás akár az elkövetkező évtizedekben is… Egy jó szakma ma már legalább annyit ér, mint egy diploma.[/su_box]

A vízszolgáltató már több mint száz diáknak biztosított gyakorlati lehetőséget, emellett évente mintegy ötszáz iskolást, egyetemistát fogad telephelyein, és szakmai versenyeket támogat a víz és a szolgáltatói hivatás fontosságának tudatosítása érdekében. A gyakorlati képzésben résztvevő diákok a szakterületek munkáját segítve a legkülönfélébb aspektusból tapasztalhatják meg a víziközmű hivatás sokszínűségét, a munka változatosságát, amire korábban maguk sem gondoltak volna. „A kollégák segítségének, támogatásának, a munkatársakkal történő közvetlen és jó hangulatú munkavégzésnek köszönhetően értékes gyakorlati tapasztalatokat szereztem, megtapasztalhattam, hogy vízművesnek lenni több, mint valahol csak dolgozni.” – fogalmazott tapasztalatairól a környezetmérnöknek tanuló Csibi Katalin.

„A geodéták munkáját segítettem napi szinten, rálátást és gyakorlati jártasságot szerezhettem sok területen, az alaptérképek szerkesztésében például a legrutinosabb kollégáktól leshettem el a fortélyokat és tudtam, hogy maradandót alkotok, mert az a vezeték százhúsz év múlva is ott lesz” – hangsúlyozta Németh Krisztián pécsi építőmérnök hallgató, aki hathetes gyakorlati idejét töltötte a cégnél.

Csibi Katalin (bal alsó), Németh Krisztián (bal felső) és Illés Edina (jobb oldalt) munka közben

Illés Edina duális képzésben vesz részt a Tettyénél, az egyetemi felvétele után lehetősége nyílt az akkor induló duális képzésbe becsatlakozni. A legfontosabb előnynek azt tartja, hogy az elmélet mellett egyúttal szakmai tapasztalatokat is szerezhet. „A vízszolgáltatót választani nemcsak emiatt volt jó döntés” – teszi hozzá. „Igazi élményeket is szereztem azáltal, hogy a munkához kapcsolódóan „titkos” helyeket is megismerhettem. Ilyen a vizes szakma mindennapjaihoz tartozó, de a hétköznapi emberek elől elzárt helyszín például a föld mélyén húzódó, város alatt futó közműalagutak, de láttam a régi Damjanich víztározót is, amikor leeresztették, és közelről ismerhettem meg a biogáz erőmű modern technológiai felszereltségét.” – mesélte Illés Edina.

A legjobbak természetesen nemcsak gyakorlati szaktudásukat gyarapíthatják, de a vízszolgáltató karrierépítési lehetőséget is biztosít a számukra. Így lett a szakgyakorlatos hallgatóként kezdő Fekete Attilából előbb teljes állású munkatárs, majd az évek elteltével a vízellátás osztályvezetőjeként kapott felelősségteljes és jelentős szakmai kihívást is képviselő pozíciót a cégnél.

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő