Devizahitelesek megsegítése

A kormány eddig három programban, több mint 320 ezer devizahitelesnek nyújtott valamilyen segítséget, de a segítségnyújtás eszközeit tekintve lényegében kimerítette a lehetőségeket – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett: 170 ezren éltek a végtörlesztés lehetőségével, 140 ezren jelentkeztek eddig az árfolyamgátba, míg mások forintosították devizahiteleiket.
Cséfalvay Zoltán az újabb kezdeményezés lehetőségét firtató kérdésre elmondta: mindenfajta, a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésnek költségvetési vonzata van.

Az államtitkár szerint nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a gazdasági tárca kedden kiadott adatai szerint az év első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya már az éves előirányzat 60 százalékát tette ki.

Úgy fogalmazott: a költségvetés lefutása orrnehéz, tehát év elején több a kiadása, és az évközi hiányszint függ attól is, hogy mikor teljesülnek egyes adóbevételek. Az államnak mindig vannak külön, egyszeri kiadásai is – tette hozzá.

Cséfalvay Zoltán szerint az Európai Bizottság pénteken ismertetett gazdasági előrejelzésében leírt hiányt a kormányzati kiadások lefaragásával is lehet csökkenteni. “A differencia már nagyon szűk” – utalt az államtitkár arra, hogy a kormányzati célhoz képest a bruttó hazai termékben mért, 0,3 százalékpontos különbözet mintegy 90 milliárd forintot jelent.

Végezetül arról is szólt, hogy az adórendszer átalakítása lezárult. Egy – az ellenzék által javasolt – progresszív adórendszer újbóli bevezetése már az átlagkereset szintjén is adóemelésnek felelne meg – tette hozzá.